Antarktiszról letört jéghegyek tartanak Új-Zéland partjai felé

Több száz Antarktiszról leszakadt jéghegy tart Új-Zéland partjai felé, az érintett térségben tartózkodó hajókat értesítették a veszélyről – jelentették az új-zélandi hatóságok kedden.

A műholdfelvételek tanúsága szerint a jéghegyek egy 700 ezer négyzetkilométeres területen szóródnak szét, és az óceáni áramlatokkal lassan távolodnak a Déli-sarkvidéktől.
Neal Young gleccserkutató elmondása szerint több mint száz jéghegyet azonosítottak csupán egyetlen csoportban, ami azt valószínűsíti, hogy további több száz jégtömb is észak felé tarthat. A 200 méteres hosszt is elérő jéghegyek minden bizonnyal annak a hatalmas, mintegy 30 négyzetkilométeres jégtömbnek a széttöredezett részei, amely a levegő és a tengervíz felmelegedésének hatására tört le az Antarktiszról – vélekedett Young.
A kutató szerint egyelőre nehéz megmondani, hogy a jéghegyek elérik-e Új-Zéland partjait. Korábban úgy nyilatkozott, hogy a globális felmelegedés következtében várhatóan egyre több jéghegy bukkan majd fel a most is érintett térségben.
Ausztrál tudósok már két hete beszámoltak arról, hogy mintegy 20 jéghegy úszott el északi irányban a Déli-sarkvidék és Új-Zéland között nagyjából félúton fekvő Macquarie-sziget mellett. Az akkor megfigyelt legnagyobb jéghegyek mérete becslések szerint még elérte a két kilométert.
Egy hete az Új-Zélandtól mintegy 400 kilométerre délre fekvő Auckland-szigetek mellett úszott el lassan négy jéghegy, ugyancsak a szigetország felé tartva. Egy turistahajó hétfőn 150 méter hosszú, 25-30 méter magas jéghegyről adott hírt, körülbelül 800 kilométerrel Új-Zéland partjaitól délre.
Legutóbb 2006-ban történt meg, hogy nagy jéghegyek közelítették meg Új-Zélandot. Néhányat szabad szemmel is látni lehetett a partról. Ezelőtt azonban csak 1931-ben lehetett részük a helyieknek hasonló látványban.
Igen ritka, hogy jelentős jéghegyek ennyire északra sodródnak anélkül, hogy elolvadnának. Most az Új-Zéland déli részén hirtelen beálló hideghullám, valamint a tengeri áramlatok kedvező alakulása kellett ahhoz, hogy a fehér tömbök érintetlenül megközelítsék a szigetországot.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.