Angelina Jolie árvízkárosultakkal találkozott Pakisztánban

Egy északnyugat-pakisztáni menekülttáborban tett látogatást Angelina Jolie, hogy felhívja rá a figyelmet, mekkora szüksége van az árvíz sújtotta országnak a nemzetközi segítségre.

A 35 esztendős színésznő kedden egy Pesavar közeli menekülttábor lakóival találkozott. A helyi muzulmán nők viseletéhez hasonlóan, hosszú fekete ruhába és piros szegélyű fekete kendőbe burkolózott filmsztár az ENSZ Menekültügyi Hivatalának nagyköveteként érkezett a térségbe kétnapos látogatásra.
“Mélyen megérintett a sorsuk, és remélem, hogy ma és holnap képes leszek tenni valamit, hogy felhívjam a figyelmet a Pakisztánban szükséget szenvedő emberek helyzetére” – mondta Jolie.
Az ország északnyugati részén júliusban kezdődtek el az áradások a rendkívül heves monszunesőzések miatt. Az árhullám ezt követően a délebbre fekvő területeket is elérte az Indus folyó mentén. Az árvíz falvak százait pusztította el, és több mint 1700 halálos áldozatot követelt. A becslések szerint több mint 17 millióra tehető az árvízkárosultak száma, akik közül sokan szorulnak azonnali segítségre túlélésük érdekében.
Az ENSZ 460 millió dolláros rendkívüli segélyalap előteremtését tartotta szükségesnek, de az augusztusi felhívás óta ennek mindössze 64 százaléka, azaz alig 300 millió dollár gyűlt össze.
Az utóbbi napokban már teljesen elapadni látszott a tagországok adakozása, ezért a nemzetközi szervezet úgy gondolta, hogy Jolie látogatása újabb lökést adhat a pénzügyi források beindulásának, és abban is segít, hogy ne lankadjon a katasztrófahelyzetre irányuló nemzetközi figyelem.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.