Állatvédők a hagyomány ellen

Olasz állatvédők szerint nyaranta ötven állat hal meg az olaszországi népünnepélyeken, a civilek a híres sienai lovasverseny, a palio kezdete előtt intéztek újabb felhívást a régi szokások megváltoztatása érdekében.

Idén nem ölnek már libát a szicíliai Buterában, ahol pedig kétszáz éve minden augusztus 15-én, a Nagyboldogasszony ünnepén rendezett búcsún elvágták egy szárnyas torkát – jelentette be az Il Messaggero napilapban Gianluca Felicetti, a Lav állatvédő liga elnöke. Hiába tiltja 2004 óta a büntetőtörvénykönyv két évig terjedő börtönnel és 15 ezer euróig kiszabható bírsággal az állatok kínzását, a nyaranta feléledő hagyomány erősebb a bírságnál – panaszolta Felicetti, aki a sienai palio szintén augusztus 15-i újabb fordulójára emlékeztetett. A történelmi lóverseny július elsejei próbafutamán egy ló életét vesztette. Az olasz sajtóban közölt adatok szerint nyaranta ötven állat esik áldozatául a pogány vagy keresztény tradíció felelevenítésének.

 
A campaniai falvakban az augusztusi búcsún ökröket versenyeztetnek egymással, több tonnás súllyal megrakott szekereket kell húzniuk. Marche, Umbria és Toscana tartományban békavadászatot rendeznek. A békák többsége a versenyzők és a közönség lába alatt végzi. A piemonti Astiban egy pulykát szúrnak át az itt rendezett középkori játékok lovagjai, Calabriában ugyanezt kecskével teszik. Felicetti elmondta, miként kerülik meg az állatvédelmi előírásokat: Buterában például a halott libát azonnal henteshez vitték és eladták, mivel a táplálkozási célra végzett libavágás pedig nem számít bűncselekménynek.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.