Állati eredetű bioszén lehet a fenntartható mezőgazdaság záloga

A hatékony mezőgazdasági termelés egyik alappillére a műtrágya. E nélkül sem a Föld népességének élelmiszerigényét, sem pedig a haszonállatok takarmányigényét nem tudnánk kielégíteni jelenleg.

A terménymennyiség fokozása céljából használatos mesterségesen létrehozott anyag azonban nem fog mindig a rendelkezésünkre állni. Az Európai Bizottság által létrehozott, a magyar Wessling Kft. kutatóinak közreműködésével irányított Refertil Projekt éppen ezt a problémát igyekszik megoldani.

Európa nagyban függ a műtrágya-importtól – részben ezért is van szükség uniós alternatívára. A gazdaságosabb műtrágya-felhasználás mellett a megoldás az állati eredetű bioszén hasznosítása lehet. Ezt az anyagot pirolízissel, a vágóhidakról összegyűjtött állati csontok elégetésével hozzák létre. Évente 41 millió állatot vágunk le Európában, csontjaikat pedig hulladékként kezeljük, holott az állati csont 30%-a hasznosítható foszfát. A Refertil Projekt célja az is, hogy ezt a tápanyagot visszaforgassa a termőföldbe. Az előállításhoz szükséges technológiák között ráadásul akad környezetkímélő is: az égetés során előállított gázokat és kondenzációs melléktermékeket visszaforgatják, és ezekkel biztosítják a hőt a folyamathoz.

Az OzoneNetwork Egyenlítő című műsorának csütörtöki vendége, Palotai Zoltán, a Wessling környezetanalitikai üzletágának vezetője szerint, ha az összes nagy vágóhíd minden csontját hasznosítjuk, akkor is csak a műtrágya-szükséglet egyötödét tudjuk kiváltani. Ez azonban már 2020-ra megvalósulhat.

Ajánlott tartalom

Ingyenes divatbemutatót tartanak a fenntarthatóság jegyében

A fenntartható öltözködés jegyében Rezes Judit színésznő, Tihanyi Ildi jelmeztervező és a Delta Produkció divatbemutatóra és egész napos rendezvénysorozatra várja az érdeklődőket május 4-én a Merlin Színházban.