Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok

Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát.

A Lazard befektetési cég, mely 2009 óta veti össze a fosszilis alapú és megújuló energiás áramtermelés árszintjét, 2016-ban két olyan kapacitást tudott felmutatni elemzésében, mellyel olcsóbban sikerült áramot termelni, mint széntüzeléses vagy gázüzemű erőművel. A jelenség egyik oka, hogy a kormány úgy döntött, csökkenti a megújuló energiák támogatását, a másik nyilvánvalóan az, hogy a napkollektorok és napelemek ára drasztikusan csökken az elmúlt években. Az első szolárfarm, amely már nem vesz igénybe támogatást a működéséhez 10 megawattos kapacitású és az angliai Clayhillben nyílt meg. A létesítmény akkumulátorkapacitása 6MW és 2500 háztartást képes ellátni energiával, írta a Reuters hírügynökség. A napenergia csökkenő árszintjének köszönhető, hogy a szigetországban 12 gigawattra (GW) nőtt a napenergiakapacitás, míg öt éve még csak 2 GW volt. Idén az egyik napfényes májusi napon új rekordot döntött a szolárenergia: az ország áramigényének 25 százalékát elégítették ki ebből a forrásból.

Angliának óriási szüksége van új energiakapacitásokra, mert atomerőművei és széntüzeléses erőművei vészesen közelednek életgörbéjük végéhez. A következő években sokat be kell zárni ezek közül. Klímapolitikája részeként Anglia 2020-ra energiaigényei 15 %-át kívánja megújulókkal fedezni. 2015-ben a megújuló részesedése az energiamixben 8 százalék volt, írja a piacesprofit.hu.

Ajánlott tartalom

Egyszerűen telepíthető napelemes rendszerek kezdtek el terjedni a szomszédban

Bécsben az elmúlt évben 4250 balkon napelemet telepítettek.