Ákos a Sziget nulladik napján és a VOLT Fesztiválon

Legújabb dalait és legnagyobb régi slágereit komoly látványtechnika kíséretében felvonultató új produkcióval lép fel Ákos az idei VOLT Fesztiválon, a jubileumi Sziget nulladik napján pedig egy bővebb repertoárt kínáló, egész estés önálló koncerttel várja a rajongókat – közölte Vető Viktória sajtófőnök kedden az MTI-vel.

Mint írta, egy év koncertszünet után Ákos egy teljesen megújult, “szintirock” produkcióval tér vissza, amely az idei nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra, először a 20. VOLT Fesztiválon június végén. A nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza Banzai-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. “Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces” – idézte Ákost a közlemény. Az énekes-dalszerző emlékeztetett arra, hogy a hazai fesztiválok közül elsőként a VOLT-on lépett színpadra 2004-ben. “Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk”.

Ákos a Szigeten azonban első alkalommal lép színpadra önálló produkcióval. Bár az első magyar dal napján már játszott a fesztiválon, önálló előadása még nem volt, így izgalmas kihívásnak tekinti 24 év koncertezés után a Sziget nulladik napján egy nagyszabású előadással debütálni a fesztivál nagyszínpadán. “A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra” – mondta Ákos, aki egyelőre nem árult el többet erről a koncertről. A harmadik nyári Ákos-koncert időpontját csak később jelentik be, de az már biztos, hogy április 12-én mutatják be a készülő album első új dalát és az ahhoz készült klipet is. Az elektronikus produkcióhoz Ákos kísérőzenekara is átalakul: két évtized után újra trióban láthatja zenélni a közönség, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséretében.

Mint a közleményben felidézik, Ákos a Bonanza Banzai kultzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, és a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása is sikertörténet lett. Nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos teltházas arénakoncert és népszerű slágerek fűződnek. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, rockzenekarral és vonósokkal is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt. Legutóbb tavaly májusban a Papp László Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.