Afrikai fénnyel akarják kivilágítani Nyugat-Európát

Újabb cég szeretné kihasználni a szaharai napsütést, és olcsón megtermelt árammal látni el minél több fogyasztót Nyugat-Európában. A Nur Energie nevű amerikai-brit vállalat Tunézia délnyugati részén építene naperőművet.

A megtermelt árammal körülbelül 2,5 millió nagy-britanniai háztartást lehetne ellátni. A Nur Energie azért vette célba éppen Nagy-Britanniát, mert London pályázatot írt ki megújuló energiát termelő és szállító cégek számára. Az a vállalat, amely nyer a tenderen, támogatást kap ahhoz, hogy piacilag kedvező áron tudja értékesíteni az áramot.

A TuNur nevű naperőműben hatalmas tükörrendszer vetítené a napfényt egy központi toronyra, ahol sóolvadékot melegítene fel körülbelül 550 Celsius-fokos hőmérsékletre. Az olvadékkal gőzt termelnének, és innen már a hagyományos erőművekhez hasonlóan működne a rendszer. A gőzzel meghajtanák a turbinát, amelyre a generátor van kapcsolva.

A tükrös-sóolvadékos rendszer előnye, hogy az olvadék energiatárolóként használható, vagyis akkor is lehet gőzt termelni és meghajtani a generátort, amikor nem süt a nap. A napelemes rendszerekkel ellentétben az ilyen naperőmű inkább képes az alaperőmű szerepét betölteni egy ország áramellátásában.

Új távvezeték a Földközi-tenger alatt

Az áramot magasfeszültségű egyenáramú kábelen (HVDC) továbbítanák Olaszországba, ahonnan igény szerint tovább lehetne szállítani Nyugat-Európába. A kábelt szintén a Nur Energie fektetné le. Az egyenáramú kábel előnye, hogy nagy távolság esetén kevesebbe kerül, mint a váltóáramú, főleg azért, mert ezer kilométerenként 3-3,5 százalék a hálózati veszteség rajta. Hátránya viszont, hogy kevésbé megbízható, mint a váltóáramú megoldás. A Tunézia-Olaszország között tervezett kábelhez hasonlók futnak például Írország és Nagy-Britannia, Nagy-Britannia és Franciaország, vagy éppen Olaszország és Görögország között.

Sok, de nem elég

A TuNur 9400 GWh áramot termelne évente – összehasonlításul a német napelemes rendszerek, napelemfarmok 2013-ban 29700 GWh áramot állítottak elő. A cég szerint már tízmillió eurót költöttek a projekt előkészítésére, több éven át gyűjtöttek adatokat az erőmű helyszínén Rjim Maatougban, és az információkat független szakértők ellenőrizték. A tunéziai parlament az áramexportot elősegítő törvényt fogadott el, a cég pedig egyezségre jutott az olasz villamosenergia-rendszerirányítóval a tenger alatti kábel megépítéséről.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.