Afrika-házat avattak a veszprémi vadasparkban

Afrika-házat avattak a veszprémi vadasparkban; a 180 millió forintos költséggel megépített, 750 négyzetméter alapterületű házban négy fiatal zsiráfbikát helyzetek el; a két- két és féléves zsiráfok az elmúlt héten érkeztek Németországból és Dániából.

Szenzáció ez Veszprémben, hiszen az ország második legrégebbi (52 éves) állatkertjében még sosem voltak láthatóak zsiráfok, most pedig egyszerre négyet is bemutathatnak az érdeklődőknek – mondta az avatóünnepen Török László, a vadaspark igazgatója, megjegyezve, hogy az oroszlánok és az elefántok mellett a közönséget leginkább vonzó állatok a zsiráfok. Az új létesítményhez – amely a legmagasabb európai színvonalnak felel meg – egyhektáros szavanna kifutó is tartozik, ahol a fiatal, négy méter magas zsiráfok együtt lesznek majd más afrikai állatokkal, orrszarvúkkal, zebrákkal és gnúkkal. Egy városnak karaktert adhat sokszínűségben, nyitottságban, kultúrában és nem utolsó sorban turisztikai vonzerőben egy nívós vadaspark – hangoztatta az avatón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Úgy vélte, “az, hogy milyen állatkertje van egy városnak, az talán sok mindent elmond arról is, hogy ez a közösség, mire tartja magát a világban”.

Navracsics Tibor szerint a több mint félévszázados veszprémi vadaspark mindig is híres volt arról, hogy az ország állatkertjei közül a “legszervesebben illeszkedik a természeti környezetbe”. Így tervezték és építették meg, s úgy fejlesztik, hogy az ne a természet kárára történjen; igazi vadaspark – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Rámutatott arra: a természet és az épített környezet “egymásra támaszkodva” valami többletet eredményez, olyan többletet, amely az embereket szolgálja. Navracsics Tibor szerint a “rendkívül tehetséges vezetése” Európa élvonalába kívánja emelni, az egyébként erre minden adottsággal rendelkező veszprémi vadasparkot.
Török László az MTI-nek elmondta: kétéves, 420 millió forintos fejlesztési projektjük negyedik létesítménye a most avatott Afrika-ház. A fejlesztési program első beruházása a tavaly nyáron átadott Csimpánzvilág volt, amely több mint 200 millió forintba millió forintba került. A múlt év nyarára megépült 20 millió forintból az oktató- és kiállítóház, idén márciusban pedig az 50 millióból létesített Kölyökdzsungelt adták át. Az Afrika-ház avatása után a projekt utolsó fejlesztése lesz majd – várhatóan jövő tavasszal adják át – a Bakonyi mesterségek házát és tanösvényét.
A 420 millió forintos fejlesztési projekthez az állatkert 216 millió forintos európai uniós támogatást nyert – tájékoztatott az igazgató.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.