Áder János elítéli az EB klímaügyekben alkalmazott kettős mércéjét

Áder János fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdai közleményében elítélte, hogy az Európai Bizottság klímaügyekben kettős mércét alkalmaz, egyben leszögezte, hogy továbbra is küzd a kelet-európai országok kibocsátási kvótáinak megtartásáért.

A képviselő élesen bírálta az Európai Bizottság reakcióját a közelmúltban nyilvánosságra került, úgynevezett HFC-23 botrány kapcsán. A kiotói jegyzőkönyv értelmében azok a vállalatok, amelyek a fejlődő országokban környezetbarát, kibocsátáscsökkentő beruházásokat valósítanak meg, cserébe emissziós kvótákat kapnak, amelyek mind az európai, mind a nemzetközi kvótakereskedelemben elszámolhatóak. A közelmúltban azonban zöld szervezetek kiderítették, hogy az így megszerezhető egységek közel 60 százalékát egy olyan üvegházhatású gáz (HFC-23) megsemmisítéséért osztották ki, amely egy eleve betiltásra váró hűtőgáz termelése során keletkezik. Ráadásul az európai fogyasztók – áramszámláikon keresztül – 2012-ig akár 3,5 milliárd eurót is fizethetnek majd azért a kibocsátás-csökkentésért, ami alacsony fajlagos költsége miatt ténylegesen csak 40 millióba kerül, óriásira hizlalva ezáltal néhány – javarészt kínai és indiai – cég extraprofitját.

Áder János felháborítónak nevezte, hogy mindezen adatok ismeretében az Európai Bizottság a befektetői bizalomra hivatkozással 2013 előtt nem tervezi a kibocsátási egységek kereskedelmének azonnali felfüggesztését. Mindez – fogalmazott a néppárti EP-képviselő – még botrányosabb annak fényében, hogy a Bizottság a nemzetközi klímatárgyalásokon minden erejével igyekszik az újonnan csatlakozott tagállamok nemzeti vagyonát képező kiotói kvóták megtartásának lehetőségét megakadályozni.
“Teszi mindezt annak ellenére, hogy a volt szocialista országokat, így Magyarországot is megillető kvóták mögött tényleges kibocsátáscsökkentés áll, amiért a kelet-európai országok súlyos árat fizettek a rendszerváltás óta. A most nyilvánosságra került botrány lényege viszont éppen az, hogy noha az európai fogyasztók ez idáig 1,5 milliárd eurót fizettek a HFC-23 megsemmisítéséért, valójában ennek a szén-dioxidnál 12 ezerszer agresszívabb gáznak a légköri koncentrációja jelentősen emelkedett az utóbbi két évtizedben” – állapította meg.
A botrány fontos hazai vonatkozása, hogy ezek az emissziós egységek jelenleg is versenyeznek az értékesíthető magyar kvótákkal, és általában csökkentik az egységek árfolyamát – tette hozzá Áder János.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.