A zöldenergiával is csalnak

Szlovákia: Decembertől igényelhető a napkollektorokra és biomasszakazánokra nyújtott állami támogatás. A Ficokabinet 2. szociális csomagjának a legújabb intézkedésével kapcsolatban azonban máris több visszaélésre derült fény, a kérvényezők részéről így nem árt az óvatosság.

A kormány még 2014-ben döntött úgy, hogy támogatásban részesíti azokat, akik környezetbarát energiaforrásokat használnak. Uniós forrásokból 115 millió eurót fordítanak erre a célra.

Regisztrált cégek

Az elkövetkező hat évben csaknem bárkit támogatásban részesíthetnek, ha környezetbarát energiaforrásra áll át, vagyis napkollektort vagy szélturbinát szerel fel a házára, esetleg hőszivattyút vagy biomasszakazánt vásárol. Csak olyan berendezésre adnak állami támogatást, amelynek a gyártója szerződést kötött a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökséggel (SIEA). Svetlana Gavorová, a SIEA vezérigazgatója már korábban figyelmeztetett arra, hogy az igénylőknek tanácsos figyelemmel kísérni a támogatható berendezések regisztrációját, hiszen csak így lehetnek biztosak abban, hogy az általuk kiválasztott berendezés szerepel alistán. A berendezések és a kivitelezők jegyzékét a zelenadomacnostiam. sk honlapon lehet ellenőrizni.

Becsapott ügyfelek

Mára kiderült, hogy a listára felkerült forgalmazókkal is gondok lehetnek. „A támogatási programba bekapcsolódott gyártók visszaélnek a támogatást igénylők bizalmával. Egyre több visszajelzést kapunk arról, hogy a gyártók egy része olyan műszaki adatokat ad meg a berendezéseivel kapcsolatban, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Vagyis például olyan energiamegtakarítással kecsegtetnek, amely valójában elérhetetlen“ – nyilatkozta Gavorová. Ha sikerül bebizonyítani, hogy a gyártó becsapta az ügyfelet, az energetikai ügynökség kizárhatja őt a programból.

Túl sok kérdés

Nem ez az egyetlen probléma azonban a programban részt vevő cégekkel. Egyesek ugyanis olyan adatokat követelnek meg a támogatást igénylőktől, amelyeknek a támogatáshoz semmi közük. Néhány cég például arról a telekről is részletes információkat követelt, amelyen az igénylő ingatlana áll. „Az ilyen részletes tájékoztatást nem ajánljuk, hiszen erre semmi szükség“ – mondta Eduard Jambor, a SIEA kommunikációs osztályának az igazgatója. Az energetikai ügynökség ráadásul azt ajánlja, hogy az igénylők több céggel is készítessenek árajánlatot, és a szerződést már csak akkor írják alá, ha az összes fontos információhoz hozzájutottak.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.