A víziközmű törvény megtisztíthatná a piacot

A víziközmű törvény megtisztítaná a piacot azzal, hogy a mintegy 400 víz- és csatornaszolgáltatással foglalkozó vállalkozás és intézmény száma jelentősen csökkenne, ugyanakkor a szolgáltatás színvonala és biztonsága növekedne a törvényi szabályozás eredményeként – jelentette ki Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke az MTIkérdésére azzal kapcsolatban hogy a kormányzati szándék szerint a víziközmű szolgáltató cégek számát mintegy 30-ra fogják csökkenteni.

Illés Zoltán környezeti ügyekért felelős államtitkár a víziközmű szolgáltatás állami koncepcióját ismertette egy szerdai sajtótájékoztatón. Az államtitkár közlése szerint az elkövetkező években látványos összevonások várhatók, amelyekben regionális víziközmű vállalatok kulcsszerephez jutnak. Illés Zoltán szavaiból az is kiderült, hogy a víziközmű vállalatok állami vagy önkormányzati tulajdonban lennének és így lehetőség lenne arra, hogy ne emelkedjenek a szolgáltatási díjak, mert – a magáncégekkel ellentétben – nem lesz cél az extraprofit megszerzése. A jogszabályok szerint a víziközművek, azaz a víz- és csatornaszolgáltatáshoz szükséges eszközök állami illetve önkormányzati tulajdonban vannak, az ezekkel végzett szolgáltatást lehet vagyonkezelésbe, illetve koncesszióba adni, vagy a szolgáltatást végző cégbe külső – kisebbségi – befektetőt bevonni, ahogyan az például Budapesten történt.

 
    A MaVíz, a 100 legnagyobb víziközmű céget tömörítő érdekvédelmi szervezet szerint is szükség van egységes szerkezetű víziközmű törvényre. Kurdi Viktor elmondta: több víziközmű szolgáltató van – nem a szövetség tagszervezetei között – amelyeknél nem alkalmaznak főállásban vízműves szakembert. Más jellegű probléma, hogy számos önkormányzat a tulajdonában lévő víziközműveket intézményként üzemelteti, és az ebből származó bevételt nem a közművek felújítására, fejlesztésére fordítja. A jövőre nézve megoldást jelent az a terv, mely akkreditációhoz kötné az üzemeltetési jogosultságot. A fenti problémák kezelésére célszerű lenne a nem megfelelően működtetett víz- és csatornaszolgáltatási tevékenységekre pályázatot kiírni és csak az akkreditációval rendelkező szolgáltató cégek kapnának üzemeltetési lehetőséget, ami a fogyasztók és a tulajdonosok érdekeit egyaránt szolgálná.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.