Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / A víz világnapja – Hátizsákos, gumicsizmás programok

A víz világnapja – Hátizsákos, gumicsizmás programok

Új ismereteket és rengeteg élményt kínál Pest megyei programjain a Duna-Ipoly Nemzeti Park a hét végén. A víz világnapjához kapcsolódó szabadtéri kalandozásokra főként diákokat várnak, de minden természetkedvelő részt vehet a túrákon.

Szombaton „hátizsákos” összejövetelre várják a fiatalokat Pilisszentivánon – mondta el Halász Ferenc, a nemzeti park kommunikációs referense az MTI-nek. A diákok a pilisi „len látogatóközpontban” 10 órától megtekinthetik a természetvédelmi oltalom alatt álló, növényritkaságokban bővelkedő Szénás hegycsoport jellemző élőhelyeit, nagyvad fajait, lepkéit és tájtörténetét bemutató kiállítást, majd a Jági-tóhoz kirándulnak. Speciális eszközökkel vízminőség meghatározást végezhetnek, és megismerkedhetnek a tóban élő apró gerincesekkel és rovarokkal is – magyarázta Halász Ferenc, aki egy ócsai „gumicsizmás” túrát is az érdeklődők figyelmébe ajánlott. Erre a programra szintén szombat délelőtt 10 órától az ócsai tájháznál várják a 12 év felettieket. A nádfedeles épületben egyebek mellett a hagyományos paraszti gazdálkodás eszközeit, alapanyagait vehetik szemügyre az érdeklődők, majd kézműves foglalkozás következik.

Az Ócsán töltött pár óra azért is hasznos lehet, mert mindenki meggyőződhet arról: az egykori parasztgazdaságokban nem keletkezett hulladék – mondta a sajtóreferens. Legalább ennyi meglepetéssel szolgál majd a harmadik szombati Pest megyei kirándulás is, amelynek kiinduló pontja a zebegényi vasútállomás lesz. Az Ipoly Erdő Zrt. és a Duna – Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága közös programjának köszönhetően a természetkedvelők a Dunakanyar – az eltelt évszázadban híressé vált – legszebb vadászterületeit járják be, miközben felidézik a 30-as, 40-es évek vadászatainak hangulatát, és betekintenek az erdő csodálatos világába is. A 18 kilométer hosszú túra végállomása Nagymaroson lesz, a résztvevők a frissítő mellé emléklapot is kapnak – tette hozzá Halász Ferenc. A hétvégi kalandozásokat a „zöld jeles napok és tájbejárás sorozat Budapesten és környékén” elnevezésű, EU- támogatással megvalósuló programsorozat részeként ajánlja mindenki figyelmébe a nemzeti park igazgatósága.

Ajánlott tartalom

500 szárazföldi állatfaj kipusztul 20 éven belül

A vadállat-kereskedelem és más emberi tevékenységek hatásai felgyorsították a szárazföldi gerincesek kipusztulásának folyamatát: több száz faj már kihalt és jóval több áll a kihalás szélén - állapította meg a Stanford Egyetem tudósai vezette kutatócsoport legújabb tanulmányában.