Mind az öt kert elképesztő. A legkisebb cserepes növénytől a legnagyobb, legdrámaibb botanikus kertig mindegyik.

A világ 5 legelképesztőbb kertje

Mind az öt kert elképesztő. A legkisebb cserepes növénytől a legnagyobb, legdrámaibb botanikus kertig mindegyik.

A kertek segítenek értékelni a minket körülvevő természetes szépséget, elgondolkodtatnak a világban létező különbözőségeken, és szövetséget kötnek azokkal, akik kreativitásukat nem ecsetekkel és festményekkel, hanem virágokkal és levelekkel mutatják meg. Akár a világ vezetőinek szimbólumaiként, akár egy férfi szeretetének kifejezéseként, akár csak egyszerűen egymás mellé ültetve jelennek meg a növények, nagyszerű, hogy léteznek, hiszen nélkülük nagyon sivár hely lenne a Föld. Következik a világ öt legérdekesebb kertje.

A Quai Branly Múzeum függőleges kertje- Párizs
Párizs e környékének utcái kígyózó kanyarulataikkal mintha a Seine folyót utánoznák, és mindennek szívében fekszik a Quai Branly Múzeum. Az épület maga formák összevisszaságából áll, épp ezért vonzza a tekintetet. A négyemeletes épület homlokzata enyhén görbül, melyet a járdától a tetejéig növények borítanak. A külső „díszítést” Patrick Blanc, tájépítész tervezte, a kert 15 ezer növényből áll. 170 különböző fajta felsorakoztatásával, csodálatos látványt nyújt a városi vízszintes kertépítéshez képest is. A Blanc tervezte kert lakói például a bíborlevelű tűzeső, páfrányok, borostyán, bergenia és még sok más.  Blanc újszerű rendszerének alapja egy nagy teherbírású filc, mely egy műanyag hátlapra van ráerősítve. A filc és a műanyag tartják a növények gyökereit, és látják el vízzel és tápanyagokkal. Az egészet egy fémszerkezet tartja. A permetező öntöző rendszer a falak tetején megállás nélkül működik.

Heligan elveszett kertjei – Cornwall, Anglia
A 18. század közepétől a 20. század elejéig, a cornwalli Tremayne család tervezte, és tartotta fenn birtokán a hatalmas kertet. Miután az első világháború alatt elvesztették földjeiket, a kert elburjánzott, elhanyagolttá és elhagyatottá vált. Régi fénye elveszett a kaotikus növényzet alatt. Akkor változott meg a helyzet, amikor a Tremayne család egy leszármazottja a ’90-es évek elején megörökölte a birtokot. Egyszer csak, a család észrevette, hogy a káosz milyen szépségeket rejt, és bár hatalmas munkájukba került, de visszaállították a kert régi csillogását. Az elképesztő Lost Gardens of Heligan gardenesque stílusban épült, ami annyit tesz, hogy a kert különböző részei más-más hangulatot árasztanak. A kertekben rengeteg nagyon régi rododendron és kamélia él, van olasz stílusú rész, és óriászöldség lelőhely is. Itt található Európa egyetlen ananász termő helye, és a „Dzsungel”, ami telis tele van szubtrópusi páfrányokkal. A kertek ma már látogathatók a nagyközönség által is, és a képen látható Mud Maid figurák a kert legkedveltebb látványosságai lettek.

A Nong Nooch botanikus kert – Thaiföld
A két négyzetkilométeres kertet eredetileg gyümölcs ültetvénynek szánták. Ehelyett tulajdonosai trópusi növényeket és virágokat kezdtek ültetni. Az eredmény elképesztő lett. A terület több részre van osztva, mindegyiken más-más téma dominál. Van kaktuszültetvény, francia kert, Stonehenge stílusú kert, orchidea ültetvény, és egy bizonyos „Pillangó-domb”, ahol trópusi virágokból kirakott lepkéket láthatunk. Nong Nooch emellett egy óriási pálmagyűjteménnyel rendelkezik, a világ összes pálmafajából legalább egy példány megtalálható itt.


Arctic-Alpine botanikus kert – Tromso, Norvégia

A világ legészakabbi botanikus kertje sarkvidéki és alpesi növények széles választékának gyűjteményével dicsekedhet. A kert földrajzilag rendezett, az alpesi és a sarkvidéki növények kontinensek és területek szerint vannak csoportosítva.
A kert igyekszik tanítani látogatóit a növények közötti kapcsolatokról, és a bemutatott területekről. A geológiai séta felderíti a norvég hegyeket, és bemutatja az alpesi növények egyediségét.

Rikugien Garden – Tokió
A Rikugien szó japánul azt jelenti „a hat vers kertje”. Ez a lélegzetelállító tokiói kert összehozza Japán és Kína híres tájait, történelmi emlékeit, és költeményeit. A Rikugien Garden Yanagisawa Yoshiyasu tervezésében készült a 17.-18. században, Tokugawa Tsunayoshi sógun engedélyével.  Legkedveltebb részei a nyugodt kis tavacskák, szigetek, teaházak, és az erdős részek. A kert több mint hatezer fa otthona, élnek itt juharfák, kaméliák és magnóliák.  Az utóbbi kertek növényei nemcsak a látogatás során okoznak örömet látványukkal, hanem akkor is, ha egy-egy ötletet ellophatunk saját kertünk számára is. Felnyitják szemünket arra, hogy milyen változatos növényvilág él Földünkön, és milyen kreatív módon használhatjuk őket otthonunk díszítésekor is.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.