A világ 10 legszennyezettebb városa

Az 5 legzöldebb, legélhetőbb város után most nézzünk át a sötét oldalra: íme a 10 legleszennyezettebb város listája.

Az alábbi adatok a Blacksmith Institute 2007-es kutatását tartalmazzák, tehát nem friss ropogós, de hasonló város-listát azóta (tudomásunk szerint) ők nem készítettek. A tavalyi elemzésük is érdekes, abban a 12 legnagyobb eredményt veszik sorra, amelyet erősen szennyezett térségekben a világon elértek.
Visszatérve a 2007-es listához: ennek élén – nem meglepő módon – Kína és megint Kína, majd India áll. Nem meglepő, hiszen a Világbank jelentése szerint a világ 20 legszennyezettebb városa közül 16 Kínában található.

1. Linfen, Kína

A “büszke” első helyet Kína Shanxi tartományában található Linfen kapta, amely potenciálisan 3,000,000 ember egészségkárosításáért lehet felelős, továbbá egy még szomorúbb adat: itt a legnagyobb a születési rendellenséggel világra jövő gyermekek aránya. Ez az északi terület a kínai szénbányászat központja.
A TIME riportja szerint a helyzet olyan súlyos, hogy ha például kitesszük a ruhákat száradani, azok még azelőtt feketék lesznek, hogy megszáradtak volna. Hogy ha már a Kínai Környezetvédelmi Minisztérium is azt mondja, hogy ez az ország legszennyezettebb városa, akkor ott már lehet valami a levegőben.

2. Tianying, Kína

Kína legnagyobb ólomtermelő vidékéről van szó, ami elavult kitermelési technológiával párosul. A szennyező fémek így szinte gát nélkül jutnak a környék vizeibe, földjébe. Onnan pedig például a váráramba. Kutatások szerint ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a helyben felnövő gyerekek jelentősen alacsonyabb IQ-szinttel rendelkeznek, mint az országos átlag.

3. Sukinda, India

A 2007-es adatok szerint kb. 2, 6 millió ember életét veszélyezteti közvetlenül a környéken folyó krómbányászat. Egy indiai egészségügyi csoport szerint a bánya környéki halálesetek 85%-ért a krómmal összefüggő betegségek felelősek, az ivóvíznek pedig 60%-a tartalmaz kétszer annyi hat vegyértékű krómot, mint a nemzetközileg elfogadott szint.

4. Vapi, India

Egy oka volt annak, hogy 2007-ben India kevésbé volt szennyezett Kínánál: a lassabb fejlődés. Nem tudom, hogy mára mennyiben érte be “éltanuló” társát, mindenesetre Vapi lakosai isszák szó szerint a levét a “fejlődésnek”. Az ivóvízben ugyanis a WHO által megengedett higany-szint 96-szorosa volt található, és minden nehézfémmel szennyezett a környéken. A helyiek azonban isszák, ami van, mert tiszta ivóvíz csak km-kel arrébb található.

5. La Oroy, Peru

A perui Andokban található bányásztelepülésen a gyerekek 99%-nak vérében jelentősen meghaladja az ólomszint a határértéket. A magas halálozási ráta, valamint a már magzat-korban jelen lévő ólomterhelés az 1922 óta ott működő – amerikai tulajdonban lévő – kohászatnak köszönhető. Ha az ólomkibocsátást valamennyire mérsékelték is azóta, a szennyezés még évszázadokig a környék földjeiben marad, és a hírek szerint a környék megtisztítása még csak tervbe sincs véve.

6. Dzerzhinsk, Oroszország

A hidegháborús fegyverkezés az egész volt Szovjetunió területén otthagyta a vegyi-lábnyomát, de talán Dzerzhinsk, a volt vegyifegyver-központ járt a legrosszabbul. Közel 60 év alatt nem kevesebb, mint 300,000 tonna veszélyes vegyi hulladékot tároltak nem megfelelő módon. A várható élettartam brutális szintre csökkent a szennyezésnek köszönhetően: 47 év nőknél és 42 év férfiaknál. Guinness rekordjára ez a város talán nem olyan büszke: vegyi szennyeződések terén vezet a világban, hét évvel ezelőtt pedig 260%-al múlta felül a halálozási ráta a születési rátát.

7. Norilszk, Oroszország

Az 1935-ben alapított bányász-város eredetileg munkatáborként szolgált, Szibéria legszennyezettebb településén évente 4 millió tonna arzén, ólom, szelén és réz kerül a levegőbe. A kohók kb. 50 km-es közelében egyetlen élő fát nem látunk, a várható élettartam 10 évvel marad el a várható orosz átlagtól, a gyerekek körében pedig gyakoriak a légzőszervi betegségek.

8. Csernobil, Ukrajna

A listán nem meglepő, hogy szerepel az 5 és fél millió ember egészségét – közvetve vagy közvetlenül – korosító atomerőmű, amely 18 kilométerre fekszik Csernobil várostól. Bár lassan 25 éve történt az atomkatasztrófa, 1992 és 2002 között 4000 pajzsmirigyrákos esetet regisztráltak a térségben, a Greenpeace 2006-os elemzése pedig százezerre teszi a halálos áldozatok számát, de ezt az adatot az állami szervek, valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség  sokallja.

9. Sumgayit, Azerbajdzsán

Az olaj és nehézfémszennyezés kb. 275,000 ember életét keseríti meg napról napra az egykori Szovjetunió vegyipari központjában, ahol a “fénykorban” negyven gyár ontotta magából évente a 120,000 tonna káros anyagot. A legtöbb gyár időközben bezárt, azonban a vegyi hulladék kezeletlenül ott maradt, ahol hagyták, tovább szennyezve a környezetet és rombolva az ott élők egészségét. Hogy csak egy szomorú adatot emeljünk ki: a rákos megbetegedések aránya 50 %-al magasabb az országos átlagnál.

10. Kabwe, Zambia

Amikor 1904-ben a gazdag ólomlelőhelyet felfedezték a mai Zambia területén, a brit gyarmatot még Észak-Rodéziának hívták, és hát finoman szólva magasról tettek a környezetvédelemre. Bár a kitermelés 16 éve abbamaradt, a város környéke nehézfémekkel és ólomporral erősen szennyezett.
A vizsgált gyerekek vérében többszörösen az egészségügyi határ felett van az ólomszint, azonban jó hír, hogy itt a Világbank 40 millió dollárt irányozott elő a hely megtisztítására. Nos ez 2003-ban történt, a város pedig 2007-ben még bőven rákerült a listára.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.