A venezuelai kormány közel 100 cégnél kapcsolja le az áramot egy napra

A venezuelai kormány közel száz cégnél kapcsolja le az áramot hétfőn, mivel nem teljesítették a kormány által előírt energiatakarékossági intézkedéseket.

A Hugo Chávez elnök vezette latin-amerikai ország energiaellátásának több mint 70 százalékát a vízerőművek adják, így az elhúzódó aszály miatt nyomás alá került az ország energiaellátása. A kormány rendeletet hozott, amely szerint a cégeknek 20 százalékkal kell mérsékelni energiafelhasználásukat.
Elias Jaua alelnök közlése szerint 96 vállalatnál kapcsolják le az áramot 24 órára, amiért nem feleltek meg az előírásnak, sőt, több cég növelte is fogyasztását az elmúlt hónapokban.
A cégek listáját nem közölték, de az El Universal című helyi lap információi szerint többek között a Sony Corp. helyi egysége is érintett. A listán szerepel továbbá 19 bár és étterem, 5 hotel, 2 fitneszközpont és 2 autókereskedés – írja az újság.

Elias Jaua azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben a cégek továbbra sem teljesítik a 20 százalékos előírást, a büntetés 3 naposra növekszik, végül pedig akár teljesen is lekapcsolhatják az áramellátást, amíg az ország energiatermelése teljesen helyre nem áll.
Az óvintézkedések 2009 végén kezdődtek Venezuelában. Az áramellátás összeomlásának elkerülése érdekében a 20 százalékos csökkentés mellett Chávez arra intette a kormányhivatalokat és bevásárlóközpontokat, hogy később nyissanak és korábban zárjanak a szokásosnál. Az energiatakarékos izzók elterjesztéséért is kampány indult.

Az ellenzék az energiaválság kialakulásáért Chávez inkompetens szakpolitikáját teszi felelőssé. A felmérések azt mutatják, hogy az elnök népszerűsége, különösen a szegények körében, csökkent az energiakrízis következtében.
A kormány közlése szerint a következő hetekben esőzések várhatók, így a rendszer összeomlásának veszélye nem áll fenn. A hosszú távú tervek között szerepel az energiatermelői kapacitás jelentős bővítése hőerőművek telepítése révén.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.