A városok “karbonkútként” segíthetnek a felmelegedés elleni harcban

A szén-dioxid megkötésével a városok is segíthetik az éghajlat felmelegedése elleni harcot brit kutatók szerint.

A bolygó felszínének négy százaléka urbanizálódott, ez az arány csak emelkedni fog a világ népességének növekedésével. Becslések szerint a Föld lakosságának száma 2050-re több mint 9 milliárd lesz a jelenlegi közel 7 milliárdhoz képest. A városokat – az erdőkkel szemben – azonban soha nem vették számításba az üvegházhatást okozó gázok közül a legveszélyesebbnek tartott szén-dioxid elnyelésére alkalmas “kútként”. A brit ökológiai társaság tudományos folyóiratában, a Journal of Applied Ecology című lapban megjelent friss tanulmány viszont azt sugallja, hogy a városok szerepe jelentős lehet a CO2 elnyelésében. Tudósok az Anglia középső részén fekvő Leicester városát modellezték. A település lakossága hozzávetőleg 300 ezres, a város 73 négyzetkilométeren terül el. A szakemberek felmérték, hogy a parkok, kertek, elhagyott ipari zónák, az út menti és a folyóparti zöld területek milyen mennyiségű szén-dioxidot képesek elnyelni. Eredményeik alapján a városi zöld területek 230 ezer tonna káros gázt tudtak megkötni: ez 150 ezer autó éves szén-dioxid-termése.

 
 “A városi növényzet tehát jelentős mennyiségű karbont tud elnyelni” – foglalta össze Zoe Davies, a Kenti Egyetem kutatója, hozzáfűzve: a városi “karbonkutak” természetesen nem ellensúlyozzák a bolygó évi több milliárd tonnás szén-dioxid-kibocsátását, de csökkenthetik az üvegházgáz hatását, különösen ha a zöld területeken több a fa, mint a gyep és a cserje. Leicesterben például a közparkokban inkább füvesítenek. Ha csak a területek 10 százalékát fákkal ültetnék be, a karbonraktározás 12 százalékkal nőhetne.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.