A turizmus leállása miatt újra termálvízzel telt meg a korábban kiszáradt püspökfürdői tó

A turizmus leállása miatt újra termálvízzel telt meg a Nagyvárad szomszédságában fekvő Püspökfürdő korábban kiszáradt tavacskája, több állat és növényfaj utolsó példányainak az egykori természetes élőhelye.

A Krónika napilap keddi számában közölt összeállítást az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozó intézkedéseknek a természetre gyakorolt hatásáról. A természetvédő szervezetek a 2010-es évek elején hívták fel a figyelmet arra, hogy a püspökfürdői termálvizes rezervátum korábban egyhektáros felületű tava tócsává zsugorodott, és télen be is fagyott. A püspökfürdői termáltóban olyan egyedi fajok utolsó példányai éltek természetes környezetükben, mint a bordás homorcsa (Melanopsis parreyssi) nevű csigafaj, a Racovita-kele (Scardinius Racovitzai) elnevezésű halfaj és a hévízi tündérrózsa (Nymphaea lotus forma thermalis), amely Európában egyedülálló módon maradt fenn őshonos növényként. Legközelebbi rokona a Nílus deltájában található meg.

A szakértők a védett élőhely pusztulását már akkor annak tulajdonították, hogy Püspökfürdőn, Félixfürdőn és Nagyváradon is számos szálloda és panzió végzett – sok esetben illegális – fúrásokat, hogy a medencéit és a fűtési rendszerét termálvízzel működtesse, a föld alatti termálvízlelőhely kapacitása pedig véges. Venczel Márton biológus, a nagyváradi Körösvidéki Múzeum természettudományi részlegének vezetője a Krónikának elmondta: a termáltó duzzadása is bizonyítja, hogy a szakembereknek igazuk volt. Nagyobb a termálvíz-kitermelés a környéken, mint amit a természet megenged. Ennek ellenére csekélynek tartotta az esélyét a rezervátum megmentésének.

“Sokkal nagyobb a gazdasági érdek, mint a természetvédelem iránti elkötelezettség” – idézte a Krónika a biológust. Ezért szerinte csak addig marad meg a termáltó, amíg újra nem indul a turizmus. Hozzátette: az élőhely tíz évvel ezelőtti állapota már nem állítható vissza, hiszen az őshonos növény- és állatfajok már nincsenek ott. Bár megpróbálták laboratóriumi körülmények között megmenteni, a bordás homorcsa nevű csigafajt nem sikerült szaporítani, és véglegesen kipusztult. “A Racovita-kelét most is tartják néhány akváriumban, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra visszatelepíthető lenne. Jelentős populáció kell ahhoz, hogy életképes legyen a szabad természetben. Azáltal, hogy az egyedszám lecsökkent néhány tíz példányra, végveszélyben van” – mutatott rá a biológus.

A szakember szerint a legegyszerűbb a hévízi tündérrózsa visszatelepítése lenne, hiszen ez trópusi fajként a Nílus deltájában is előfordul, és üvegházakban is tartják. Ha azonban nem tartható fenn az optimális vízszint, ez sem élne már meg egykori természetes élőhelyén – mondta a Krónika napilapnak Venczel Márton.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.