A tajcsi javítja a szívbetegek életminőségét

A krónikus szívelégtelenséggel élő emberek a hagyományos kínai mozgásforma, a tajcsi (thai chi) művelésével javíthatják életminőségüket – közölték hétfőn amerikai kutatók.

Már heti egy óra gyakorlás elegendő volt ahhoz, hogy jelentősen javuljon a vizsgálatba bevont emberek hangulata és önbizalma – írták a bostoni kutatók az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányukban. A felmérésben ötven amerikai szívbeteg szakképzett vezető irányításával tajcsi órákat vett, míg a másik ötven fő szívproblémáival kapcsolatos előadásokat hallgatott. Mindkét csoport fizikai állapota hasonlóan alakult, ám a tajcsit gyakorlók érzelmi állapota jelentősen javult a többiekhez képest: emelkedett napi tevékenységeikben mutatkozó aktivitásuk és jobb lett hangulatuk is. A Beth Israel Deaconess Orvosi Központ kutatói úgy vélik, hogy a tajcsi művelése biztonságos alternatíva a szívelégtelenségben szenvedők számára. Korábbi vizsgálatokban már megmutatták, hogy a lassú, körkörös mozdulatokat és egyensúly-áthelyezéseket tartalmazó mozgásrendszer hasznos lehet a magas vérnyomásban vagy fibromialgiában szenvedő betegeknek, valamint hatásosan csökkenti a stresszt.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.