A SEAT bemutatta első elektromos autóját

A SEAT bejelentette, hogy első Spanyolországban tervezett, fejlesztett és gyártott elektromos autóján dolgozik. Az Altea XL Electric Ecomotive prototípus mellett a spanyol autógyártó a Leon TwinDrive Ecomotive hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid prototípusát is bemutatta.

A következő néhány hónap során a SEAT e két típus példányait a katalóniai és madridi kormányzati szervek flottáinak rendelkezésére bocsátja. Ez az együttműködés a SEAT számára értékes információkat nyújt majd a járművek használatáról, amelynek eredményeit középtávon az elektromos járművek sorozatgyártásának tervezéséhez használják fel. A cég első hálózatról is tölthető hibrid autójának debütálását 2015-re tervezi, amelyet egy évvel később követ egy teljesen elektromos autó. A SEAT stratégiája az, hogy az alternatív technológiák széles körű alkalmazása mellett kötelezze el magát.Ezért a spanyol gyártó két különböző, de egymást jól kiegészítő típust mutat be egyszerre. Az első elektromos járművek bejelentése egybeesik a SEAT történelmének legnagyobb termékoffenzívájával. A vállalat négy új típust dob piacra az elkövetkező tizenkét hónapban. Ezek közül az első a SEAT új városi autója, a Mii, lesz.

 
Elektromobilitás – csapatmunka
Az elektromobilitás jövője Spanyolországban nemcsak a járműveken, hanem azok részegységein, – mint például az akkumulátoron, illetve a töltőhálózaton – is múlik. Ezért a SEAT – Spanyolország legnagyobb ipari kutatási-fejlesztési beruházója – belép a CENIT VERDE projektbe. Ez a gyártókat, egyetemeket, kutatóközpontokat és a spanyol Tudományos és Innovációs Minisztériumot tömörítő,  nyilvános magánkezdeményezés holisztikus fejlesztési megközelítéssel dolgozik az elektromos autózás spanyolországi megvalósításán.

 
Az Altea XL Electric Ecomotive
Az Altea XL Electric Ecomotive hatótávolsága 135 kilométer, és mint minden autója esetében, a SEAT itt is garantálja a vezetési élményt egy 115 lóerő (85 kilowatt) teljesítményű, 270 newtonméter forgatónyomatékú motorral, amely 135 kilométer/órára korlátozott végsebességet tesz lehetővé. Tágas utasterével és nagyvonalú csomagtartójával az  Altea XL családi autónak és hivatásos személyszállításra is alkalmas.

 
A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A hibrid autók eladása továbbra is emelkedést mutat

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.