A résztvevők csapvízzel és biciklivel is tesznek az éghajlatért

A koppenhágai klímacsúcsra várt 15 ezer részvevő legkevesebb 40 500 tonna szén-dioxidot termel majd, éppen ezért a szervezők környezetkímélő módszerek alkalmazására, köztük csapvíz fogyasztására és kerékpárral való közlekedésre kérik a dán fővárosba látogatókat.

Az ENSZ éghajlatvédelmi titkársága szerint a résztvevők által termelt szén-dioxid mértéke az érkezéskor és az elutazáskor érheti el a legmagasabb szintet. Ehhez jön még a hétfőn kezdődött klímacsúcs alatt felhasznált energiamennyiség, valamint az ott-tartózkodás alatt termelt szemét, amelynek elégetése szintén üvegházhatású gázok kibocsátásával jár.
A nagyszabású nemzetközi értekezletnek a dán szervezők szerint azonban illene “klímasemlegesnek” lennie, és ehhez a vendégeknek is hozzá kell járulniuk. Ezért felszólították őket, hogy ásványvíz helyett fogyasszanak inkább csapvizet, mert ezzel is kevesebb műanyagpalackot használnak el. A konferenciatermekben nagy vizes ballonokat helyeztek el, a vizet pedig műanyagpoharakba lehet kitölteni.
A felhasznált papírmennyiségre szintén nagy figyelmet fordítanak, a cél a lehető legkevesebb felhasználás, ami azonban a nemzetközi tanácskozásokon elhasznált papírhegyeket figyelembe véve igencsak nagy kihívásnak tűnik.
Magától értetődően a résztvevőket a tömegközlekedés igénybevételére buzdítják, sőt a vendégeket kétszáz kölcsönözhető kerékpár is várja.
A konferenciaközpont a legújabb technikáknak köszönhetően maga is 20 százalék energiát spórol meg. A szokásos – gyakran fölösleges brossúrákkal tömött – ajándékzacskók is elmaradtak, az erre szánt pénzt a dán kormány másra fordítja.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.