A piaci visszaélések felderítésére kap felhatalmazást a MEKH

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal lesz a felelőse a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló európai uniós rendelet (REMIT) végrehajtásának.

A piaci visszaélések – bennfentes kereskedelem, piaci manipuláció – kivizsgálhatósága és az átláthatóság növelése önmagában erősíti a nyílt és tisztességes versenyt a villamos energia- és gázpiacon. A MEKH szükséges esetben bírságot szabhat ki, amely figyelembe veszi a piaci visszaéléssel elért haszon, valamint a felhasználóknak okozott kár nagyságát is. A módosítás a fogyasztók érdekeit szolgálja. A REMIT szabályozása hasonló a pénzpiacokon már régebb óta hatályban lévő uniós szabályozáshoz, amely tiltja a bennfentes információk alapján történő kereskedelmet, illetve a piaci manipulációt. A hétfőn elfogadott törvénymódosítás az európai uniós rendeletben foglalt tagállami feladatok végrehajtását tartalmazza, melyek közül a legfontosabb a rendelet végrehajtásáért felelős hatóság kijelölése, megfelelő vizsgálati jogkörök biztosítása, illetve a rendelet megsértésével összefüggő következmények megállapítása. A MEKH olyan jogköröket kap, amelyekkel képes kiszűrni a visszaéléseket, továbbá szükséges esetben bírságot szabhat ki, amely figyelembe veszi a piaci visszaéléssel elért haszon, valamint a fogyasztóknak okozott kár nagyságát is.

A tisztességes piaci versenyt már korábban is felügyelte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, ám a villamos energiáról (VET) és a földgázellátásról szóló törvény (GET) módosítása az uniós rendeletben megfogalmazott piaci visszaélésekkel kapcsolatos új vizsgálati jogköröket ad a MEKH számára. Ezen túl számos kötelezettséget írnak elő a piaci szereplőknek, annak érdekében, hogy az energetikai társaságok működése követhetőbb és átláthatóbb legyen. Az uniós rendeletben foglaltak betartását a MEKH fogja vizsgálni a módosításokban szereplő ellenőrzési, illetve nagykereskedelmi piacfelügyeleti eljárások keretében.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.