A növények fényvisszaverő képessége hűtheti a Földet

Fényvisszaverő képességgel bíró haszonnövények telepítése több mint egy Celsius-fokkal hűthetné Európában a nyári középhőmérsékletet brit kutatók szerint.

A növények – ragyogó leveleik vagy finom szőreik révén – visszatükrözik a napfény, és ezzel együtt az energia egy részét – részletezték a Bristoli Egyetem szakemberei a brit tudományos akadémia hétfői közleményében.
Az aloe vera levelének például erősen fényvisszaverő felülete van, de haszonnövényeknek is rendelkeznek hasonló tulajdonsággal – mutatott rá Joy Singarayer, a kutatócsoport egyik tagja, megjegyezve azonban, hogy még csak a kutatások elején járnak.
A szakemberek abból indulnak ki, hogy ilyen növények nagy területen való ültetésével bizonyos régiókban akár egy fokkal is lehetne csökkenteni a hőmérsékletet. A módszer elsősorban Európában, Észak-Amerikában, valamint Ázsia déli részében lenne megvalósítható, vagyis azokon a vidékeken, ahol kiterjedt a mezőgazdaság.
A kutatók javasolták, hogy búza, rozs és más gabonák ültetésénél a jövőben válasszák azokat a fajtákat, amelyek a legtöbb fényt verik vissza. A fokozott fényvisszaverődés révén Európában átlagosan több mint egy Celius-fokkal lehetne csökkenteni a nyári hőmérsékletet – vélekednek.

A javaslat része azoknak a projekteknek, amelyekről jelenleg is tárgyalnak. Ezek a programok a technika révén befolyásolnák a Föld éghajlatát, hogy csökkentsék a felmelegedés mértékét. A brit tudományos akadémia két módszert vizsgál. Az egyik a Carbon Dioxide Removal (CDR), vagyis a szén-dioxid kivonása a légkörből. A másik a Solar Radiation Management (SRM), a napsugarak kezelése. Utóbbi része egy olyan elképzelés, amelynek keretében óriási naptükröket installálnának a világűrben, hogy eltereljék a napfény egy részét.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.