A nonprofit szektor katalizátor kell legyen a fenntarthatósági törekvésekben

A fenntartható fejlődés elérésében elsődlegesen az üzleti szektor szereplői hozhatnak áttörést ugyanis a szükséges anyagi és humán erőforrások biztosítása nélkül csekély mértékű fejlődést lehet elérni.

A civil szervezetek – habár hatalmas know-how birtokában vannak – ezen erőforrások szűkössége miatt elsősorban egyfajta katalizátorként tudnak szolgálni a fenntarthatóság kapcsán úgy országos, mint nemzetközi szinten egyaránt. Ehhez viszont néhány problémát meg kell oldani.

Alapvetően jellemző a nonprofit vállalatokra, hogy nem rendelkeznek kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel, ezért a legfontosabb pont egy európai szintű hálózat kiépítése lenne, amely hálózatban az egyes nemzeti tapasztalatok és megoldások megosztása nemzetközi szinten is hasznosulhatna. Ennek hatásaként együttműködéseket kezdeményezhetnének olyan nemzetközi fenntartható fejlődéssel foglalkozó szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a fenntartható fejlődés ösztönzése, így az egyes regionális kezdeményezések akár globális szinten is új eredményeket hozhatnak, elsősorban természetesen nem közvetlenül intézkedések, de elméleti megközelítés és know-how tekintetében mindenképpen.

A civil szervezetek elé akadályt gördít, hogy hajlamosak függésbe hozni magukat a pályázatoktól, elfeledkezve egyéb lehetséges erőforrásaikról. Számos, a fenntarthatóság témakörét prioritásként kezelő vállalat működik együtt think tankekkel, tudományos és civil szerveződésekkel fenntarthatósági céljai megvalósításában, legyen szó annak akár társadalmi, akár gazdasági, akár környezeti dimenziójáról. Nem véletlenül dolgozik együtt a BCSDH is civil szervezetekkel, egyetemekkel, kutatóintézetekkel Action 2020 programja megvalósítása során.

A civil szervezetek betöltött szerepük alapján szemléletformáló, nevelő tevékenységükkel, speciális szakmai tudásukkal és szervezőkapacitásaik révén képesek hatékonyan hozzájárulni a törekvésekhez. Szerencsére a nonprofit szervezetek is ráébredtek arra, hogy létfontosságú az emberekben tudatosítani a fenntartható fejlődés gondolatát. És ami még fontosabb, hajlandóak tenni ezért, ami azért is jó hír, mert azoknak a vállalatoknak az erőforrásaival, amelyek iránt a lakosság néha szkepticizmussal viszonyul, sikeres programokat hívhatnak életre.

Így közösen lehet csak sikeres a fenntartható fejlődés biztosítása utáni hajsza.

forrás: chikansplanet.blog.hu

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.