A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács megtartotta ciklust záró, értékelő ülését

Ma tartotta utolsó tanácsülését a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács a 2006-2010-es parlamenti ciklusban.

A résztvevők értékelték a tanács másfél éves munkáját, foglalkoztak a Jövőkereső jelentés társadalmi párbeszédének feladataival, és elfogadták a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia elkészítésével kapcsolatos feladatok ütemtervét.
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2008. október 10-én kezdte meg működését az Országgyűlés tanácsadó testületeként. Feladata, hogy a fenntartható fejlődés tárgykörében véleményezze az Országgyűlés elé kerülő jogszabálytervezeteket, illetve hogy e kérdéskörben saját javaslatokat tegyen. Az összetételében Európa-szerte egyedülálló szervezet tagjait a parlamenti pártok, a Kormány, a Magyar Tudományos Akadémia, a gazdasági kamarák, az egyházak, a szakszervezetek, a munkaadói szervezetek, az önkormányzati szövetségek, a MTESZ, a Rektori Konferencia és a civil szervezetek delegálják. A Tanács civil tagjait közel ötszáz szervezet választotta meg.

Az NFFT az elmúlt másfél évben elkészítette a nemzeti fenntarthatósági stratégia alapjául szolgáló, a jelenlegi helyzetet komplexen vizsgáló Jövőkereső jelentést. A jelentést, melynek jelenleg a társadalmi vitája folyik, az NFFT 2009 decemberében ismertette meg az Országgyűléssel. A Jövőkeresőn alapuló stratégia első változatának elkészítését a szeptemberig tartó társadalmi vita utánra ütemezte a Tanács.
A Jelentés elérhető az NFFT honlapjáról, továbbá rövidített és teljes terjedelemben nyomtatott kiadvány formájában is.

A Tanács jelentős eredményt ért el azzal is, hogy január 29-én benyújtotta az Országgyűlésnek az Éghajlatvédelmi Kerettörvényt. A tervezet elkészítésével 2009 júniusában konszenzusos országgyűlési határozattal bízta meg az testületet a Parlament, a benyújtásra kerülő szöveget 2010. január 21-i ülésén fogadta el a Tanács. Bár a javaslattal kapcsolatos végszavazásra e ciklusban nem került sor, a mai ülésen a tagok meghatározták a kerettörvény továbbvitelével kapcsolatos feladatokat, melyek között nagy hangsúlyt kaptak az egyeztetési kérdések.
Az NFFT mai ülése volt az utolsó a 2006-2010-es parlamenti ciklusban, június 17-én már egy új összetételű testület fog összeülni és folytatni a megkezdett munkát. A fenntartható fejlődés eléréséhez ugyanis hosszú távú – akár generációkon átívelő – együttműködésen alapuló szemléletváltásra van szükség a társadalom minden szereplője részéről Ezen az úton tett egy határozott lépést a Magyar Országgyűlés.

Az NFFT elnöke Dr. Katona Béla, az Országgyűlés Elnöke, társelnökei Szabó Imre, miniszter, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Láng István, akadémikus, Magyar Tudományos Akadémia, Nagy Andor, parlamenti képviselő, Kereszténydemokrata Néppárt és Prof. Dr. Papp Zoltán, egyetemi tanár, Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság voltak. Tiszteletbeli elnök Szili Katalin.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.