Nagyobb állami támogatást szorgalmaznak a napenergia, mint alternatív energiaforrás elterjesztésének elősegítésére az MTI által megkérdezett, napenergiával foglalkozó cégek vezetői. A cégek a múlt héten zárult Renexpo energetikai szakkiállításon számos új terméket mutattak be, amelyek a napenergia hatékony hasznosítását szolgálják.

A napenergia terjedése az állami támogatás mértékén múlik

Nagyobb állami támogatást szorgalmaznak a napenergia, mint alternatív energiaforrás elterjesztésének elősegítésére az MTI által megkérdezett, napenergiával foglalkozó cégek vezetői. A cégek a múlt héten zárult Renexpo energetikai szakkiállításon számos új terméket mutattak be, amelyek a napenergia hatékony hasznosítását szolgálják.

Bagi István, a napelemek és napkollektorok forgalmazásával foglalkozó német AS-Solar cég magyarországi képviselője szerint a jelenleg lakásonként igényelhető 25 százalék, maximum 1 millió forintos támogatás jóval kevesebb, mint más nyugat-európai országokban. A szakember szerint így legalább 10 évet kell várni

arra, hogy a napenergia felhasználásának részaránya elérje a 10 százalékot.

Muzamel Ákos, az úgynevezett koncentrált napenergia-hasznosító berendezést (solar parabola) forgalmazó Élő-energia Kft. tulajdonosa is hasonló véleményen van, szerinte Magyarországon nem használják ki azt a helyzeti előnyt, hogy a napsütéses órák száma eléri az évi 2.100-at, ami megfelelő adottság a napenergia alkalmazására.

Benoit Lespagnol, a Bosch Termotechnika Üzletág vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a szolár technika elterjedése hazánkban nagyban meggyorsítható állami támogatások bevonásával.

A már elérhető NEP 2008 – 5 programnak feltétlenül egyszerűsödnie kell, hogy a fogyasztók jobban megértsék, illetve az is lendítene az elterjedésen, ha lehetőség lenne olyan állami szabályozási rendszer kialakítására, mint ami Olaszországban és Spanyolországban is van, ahol kikötik, hogy az új beruházások
energiafelhasználásának 20 százalékát szolár rendszerből kell kiépíteni.

Bagi István kifejtette: egy kilowatt energia előállítására képes napelem ára 1,5 millió forint és körülbelül ugyanekkora összeget kell kifizetni akkor, ha a megtermelt energiát akkumulátorokban tárolni szeretné a felhasználó.

Amennyiben nem elektromos áram, csak melegvíz előállítása a cél, abban az esetben egy átlagos családi ház igényének kielégítésére 700-800 ezer forint beruházás szükséges. Ebben a napkollektorok és a melegvíz-tároló ára is benne van – mondta. A mintegy egy éve Magyarországon működő cég 10-15, melegvíz előállítására szolgáló
rendszert adott el.

Muzamel Ákos a solar parabolával kapcsolatban elmondta, hogy a berendezés egy 12,5 négyzetméter nagyságú tükörfelületből és egy 40 centiméter oldalhosszúságú hőcserélőből áll, a jelenleg elterjedt napkollektoroknál nagyobb hatásfokkal dolgozik, ugyanis a kis hőcserélő felületen jóval nagyobb területről képes a napenergia egy fókuszpontba gyűjtésére.

A parabola folyamatosan követi a nap járását, így minden napszakban az optimális szögből képes a nap sugarait begyűjteni. Muzamel Ákos hangsúlyozta: a mintegy 8.000 euróba kerülő berendezés ára a mostani energia árak mellett körülbelül 10 év alatt térül meg. A szerkezet energiahozama a napsugárzás intenzitásának függvényében óránként 4-9 kilowatt lehet.

Nyárády-Berzsenyi Győző, a Buderus Hungária Kft. értékesítési igazgatója szerint a szolárrendszerek hatékonysága akkor optimális, ha nagyobb társasházakban alkalmazzák, például melegvíz előállításra.

Amíg egy családi házban a melegvíz fogyasztás csak a reggeli és az esti órákra korlátozódik, egy 50-60 lakásos társasházban szinte mindig folyik egy-egy csapból melegvíz. A szolárrendszerek akkor működnek optimálisan ha a napenergiát folyamatosan melegvíz előállításra használják – magyarázta a szakember.

Példaként egy, a cég által megvalósított beruházást említett: egy 10 emeletes 56 lakásos panelház tetejére építettek 20 darab napkollektort. A lakásonként 200-300 ezer forintos bekerülési költség 8-10 év alatt térül meg.

Benoit Lespagnol elmondta: a Junkers 2007. júniusában kezdte el a napkollektorok forgalmazását Magyarországon. Az első fél évben a piaci részesedés 2 százalék volt 220 négyzetméter felülettel, 2008-ban 5 százalékos piaci részesedés elérése a cél Magyarországon, ez mintegy 300 darab napkollektor eladását jelenti, 700 négyzetméteres felülettel.

Kifejtette, hogy új építésű családi házak esetében körülbelül 15-25 százalék a becsült, napenergiát hasznosítók aránya. Egy-egy ilyen beruházáskor 4-5 négyzetméter napkollektor-felület kerül kihelyezésre.

A szakember véleménye szerint minden évben megduplázódik a megújuló energiát hasznosító berendezések száma. Az Európai Unió célja, hogy a tagországokban 2020-ig az energiafelhasználás átlagosan 20 százaléka származzon megújuló energiaforrásból. Mivel Magyarországon a napenergia kiválóan hasznosítható a magas napsütéses órák száma miatt, ezért ez lehet a legjobban kihasználható megújuló energiaforrás – tette hozzá.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlése szerint 2008. április 14-től lehet benyújtani a Nemzeti Energiatakarékossági Program energiatakarékossági pályázatait, melynek keretén belül a lakosság energiahatékonysági beruházásait, valamint a megújuló energiafelhasználás ösztönzését támogatják.

Az idei évben rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keret közel kétszerese a tavaly pályázati úton szétosztott 821 millió forintos keretnek.

A megújuló energiafelhasználást ösztönző pályázattal, amelynek része a napelemek és napkollektorok telepítése is lakásonként maximum 1 millió forint támogatást lehet elérni, a maximális támogatási intenzitás 25 százalék.

A felvehető maximális hitelkeret 3 millió forint, így a figyelembe vehető maximális beruházási költség (ha a beruházás ennél többe kerül, azt már saját erőből kell pótolni) 4 millió forint – közölte a minisztérium.

Ajánlott tartalom

Egyszerűen telepíthető napelemes rendszerek kezdtek el terjedni a szomszédban

Bécsben az elmúlt évben 4250 balkon napelemet telepítettek.