A nap süt, de oda sem bagózunk

Napelemek telepítésével a magyar villamosenergia-fogyasztás többszöröse is fedezhető lenne – állítja a mintegy 50 céget, kutatóintézetet összefogó Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP) nemrég közzétett jelentésében.

Mennyire megalapozott ez az állítás, hol tart Magyarországon a napenergia hasznosítása? – kérdeztük Bársony Istvánt, a MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének igazgatóját, az oktatást, kutatást és innovációt egyaránt felkaroló platform szakmai vezetőjét.
A Hazai napelemhelyzet – kiaknázatlan nemzeti kincsünk című  jelentés nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Magyarország napenergia-nagyhatalom lehetne, napelemekkel az ország teljes energiaigénye fedezhető lenne, még külföldre is el lehetne adni.

Miből következtettek erre?

Bársony István: Minden országnak szuverén energiaforrása az a napsugárzás-mennyiség, amennyi az ország felületét éri. Nálunk ebből sok van.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.