Egyre több vegyszer kerül ki a környezetbe, vissza a vízkészletekbe a fürdéskor használt samponokból, testápolókból és gélekből - állapította meg egy amerikai kutatás.

A mindennapi fürdés szennyezi a környezetet

Egyre több vegyszer kerül ki a környezetbe, vissza a vízkészletekbe a fürdéskor használt samponokból, testápolókból és gélekből – állapította meg egy amerikai kutatás.

A korábbi környezetvédelmi aggályok elsősorban a szennyvízre vonatkoztak, amelyekből gyógyszermaradványok, például antibiotikumok és hormonok jutnak a környezetbe. Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége, az EPA új kutatása alapján a fürdővíz is gyanúba került – közölte a The Telegraph című brit napilap (www.telegraph.co.uk).

A tanulmányt egyik szerzője, Ilene Ruhoy ismertette az Amerikai Kémiai Társaság éves találkozóján. A kutatók már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy a tisztálkodással is egyre több aktív összetevő, hatóanyag kerül a kibocsátott vizekbe. A szennyezések ellenőrzésekor azonban eddig a WC-kből kiáramlott vegyszermaradványokra összpontosítottak a hatóságok és a kutatók.
Ruhoy csoportja a szóba jöhető, környezetre veszélyes aktív összetevőket több száz korábbi tanulmány elemzésével azonosította. A lehetséges források között krémek, testápolók, gélek, balzsamok, samponok, sőt sebtapaszok is szerepelnek.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.