A magyar energiaellátást is segítheti a mágneses szélturbina

A megújuló energiaforrások hatékony kiaknázása, az intelligens kis rendszerek elterjedése egyre fontosabb az energiaellátásban, ennek részeként mutatjuk be a Kínában kifejlesztett, mágnesek segítségével lebegő szélkereket elsőként Magyarországon – mondta el kedden az MTI-nek Steier József, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) esztergomi szervezetének elnöke abból az alkalomból, hogy sajtótájékoztatón ismertette a 17. Főenergetikusi Szeminárium programját.

Mint Steier kiemelte, a csúcstechnológia alkalmazása segíthet abban, hogy környezetbarát és költséghatékony módon oldják meg az energiakérdést Magyarországon is. A február 25. és 27. között, Visegrádon megrendezendő szeminárium az energetikai szakemberek, döntéshozók és tudósok rangos szakmai fóruma, melynek idén vendége és előadója lesz a Kínai Tudományos Akadémia Megújuló Energiák Intézetének (IEE CAS) alelnöke is – tette hozzá Steier József.

Hszü Hunghua (Xu Honghua) az intézetükben zajló csúcstechnológiai kutatásokat ismerteti a magyar szakemberek előtt. Ez az intézet a mágneses levitáció, a szupravezetés és a napelemek nemzetközileg elismert tudományos műhelye, mellyel 2009-ben vettük fel szakmai látogatás keretében a kapcsolatot – magyarázta Steier. A Magyarországon először bemutatkozó mágneses, MAGLEV-rendszerű szélkerék a szakember szerint elősegítheti a helyi, intelligens rendszerek gyorsabb terjedését. Ez a szélturbina a szinte súrlódás nélkül közlekedő, mágnesesen lebegő vasutak technológiáját alkalmazza, hatásfoka ezért 80 százalékkal jobb, mint a hagyományos szélkerekeké.

Az energetikai rendezvényen más megújuló energiaforrásokról, így a szeméttelepeken keletkező, úgynevezett depóniagáz hasznosításáról, a geotermikus energiáról, a hasznosítható termálvizekről is szó lesz.

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.