A légszennyezés 200 ezer brit életét rövidíti meg

A légszennyezés két évet vesz el mintegy 200 ezer brit élettartamából – idézte kedden a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása a témát vizsgáló bizottság hivatalos jelentésének megállapítását.

A légszennyező anyagok egészségügyi hatásait tanulmányozó bizottság becslése szerint 2008-ban mintegy 200 ezer ember korai halálát okozta a közlekedésből, erőművektől és gyáraktól származó terhelés. A szennyezettebb napokon a szívproblémákkal élő emberek kórházi felvétele is gyakoribb volt.
Jelentésükben a szakértők úgy becsülték, hogy a légszennyezés a most született gyerekek életét várhatóan hat hónappal rövidíti meg.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.