A környezetbarát életmódot népszerűsíti a murakeresztúri plébánia

A tudatos és környezetbarát életmódot igyekszik népszerűsíteni két településen is a murakeresztúri plébánia, amely európai uniós forrást nyert programjaihoz – tájékoztatta a zalai település plébánosa szombaton az MTI-t.

Polgár Róbert – aki egyben projektmenedzsere is a programoknak – elmondta: valószínűleg egyedülálló, hogy egyházközségként uniós pályázati forrást nyertek, de hozzátette azt is, hogy a mostanival együtt már öt társadalmi program megvalósítására pályáztak sikerrel. A murakeresztúri római katolikus egyházközösség most indult projektje a fenntartható életmódot népszerűsíti és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat bemutató kampányokat indít, ami szemléletformálást, tájékoztatást és képzést jelent. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretéből Murakeresztúr és Fityeház lakói körében 18,5 millió forint, 95 százalékos támogatást jelentő vissza nem térítendő forrás segítségével valósítják meg év végéig tartó programjukat. Interaktív foglalkozások, előadások, játékos vetélkedők, kézműves foglalkozások és más rendezvények révén, közösségi élményt kínálva kívánják megismertetni a felnőttekkel és a gyerekekkel egyaránt, hogy miként járulhatnak hozzá a globális környezeti fenntarthatósági célok megvalósításához. A murakeresztúri plébános hozzátette: egyházközségük eddig három programot valósított meg hazai és európai uniós pályázati források felhasználásával, mintegy 60 millió forintból. Mintaprojektet mutattak be a zöldhulladék komposztálására, falunapot rendeztek a szelektív hulladékgyűjtés megismertetésére, de integrált közösségi és szolgáltató teret is kialakítottak a községben. A februárban induló legújabb projekt keretében pedig az egyházközségben élő óvodások egészségre nevelésére vállalkoztak.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.