A klímaváltozás kevesebb embert aggaszt Kínában és az Egyesült Államokban

Az emberek 69 százaléka aggódik a globális felmelegedés miatt világszerte, a két legnagyobb széndioxid-kibocsátónak számító Kínában és Egyesült Államokban idén azonban kevesebbeket nyugtalanít a klímaváltozás – derült ki a Nielsen nemzetközi piackutató vállalat frissen közzétett felméréséből.

A Kínában megkérdezettek 64 százalékát aggasztja a légkörváltozás, ami 13 százalékos zuhanás a 2009-ben mért szinthez képest – derült ki az 51 ország bevonásával készített elemzésből.  Az amerikaiak kevesebb mint fele, 48 százaléka látja borúsan a helyzetet, ami 3 százalékos visszaesés a 2009-es eredményekhez képest. Ugyanitt huszonegy százalék – akiket egyáltalán nem nyugtalanít a kérdéskör – úgy vélekedett, hogy a természetes változás, nem pedig az emberi tevékenység okolható a klímaváltozásért. A szintén nagy lakossággal rendelkező Indiában – ahol ugyancsak magas a károsanyag-kibocsátás – az emberek egyre nagyobb többségét, 86 százalékát aggasztja a felmelegedés. Az európaiak 68 százaléka osztja ezt a nézetet: idén tíz százalékkal többen látták negatívan a klímaváltozást, mint 2009-ben – derült ki a Nielsen felméréséből. A klímaváltozás a szigetországokban illetve a tengerparton elhelyezkedő államokban váltja ki a legnagyobb félelmet, Thaiföldön és Portugáliában például 91, Malajziában 90, Görögországban pedig 89 százalék tart a folyamat következményeitől – olvasható a felmérésben.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.