A kínaiak a legkörnyzettudatosabbak?

A Carbon Trust felmérései szerint a 18 és 25 év közötti kínai lakososk döntő többsége igényli az ipar környezetbaráttá válását.

A megkérdezett 2800 fő 88%-a nyilatkozta, hogy hűségesebb maradna egy olyan márkához, melyről tudja, hogy környezettudatos fejlesztéseket vezet be. Ez az arány megdöbbentő, ha azt vesszük, hogy az Egyesült Államokban csak 57%, illetve az Egyesült Királyságban 55% válaszolta ugyanezt. Mi több, a kínai megkérdezettek 60%-a nem vásárolná meg többé azt a terméket, melynek gyártójáról tudni lehet, hogy egyáltalán nem ügyel ökológiai lábnyomának mérésére és csökkentésére. Míg Kínában ilyen nagy mértékű környezettudatosság volt felmérhető, a felmérés az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban csupán közepes illetve kis mértékben ügyelnek az emberek a környezetvédelemre. Dél-Afrika, Brazília és Dél-Korea pedig a számadatok szerint e közé a két véglet közé esik.

Azt, hogy miért éppen ezek az eredmények születtek, csak találgatni lehet. Mat McDermott, a Treehugger újságírója felveti azt a kérdést, hogy például az amerikaiak és a britek azért nem nyilvánítanak-e akkora érdeklődést a környezettudatosság iránt, mert a kormány nem ezt szorgalmazza, vagy éppen azért nem igyekszik-e az irányítás tenni az ügyben, mert a lakosság nem mutat rá igényt. Ez igencsak egy ördögi körnek tűnik. Viszont arról már hallhattunk, hogy például az Egyesült Államokban létezik az a (politikai) nézet, hogy a szén-dioxid kibocsátás veszélyes és az ezt csökkenteni kívánó kampányok és pártok csak egy óriási lobbi részei, mellyel másik pártokat és vállalatokat akarnak megbuktatni, illetve szavazókat akarnak gyűjteni.

Azonban a kérdőív a fogyasztói piacokra irányult, és nem a szavazókra, és a fogyasztók igényei nagy befolyással vannak egyes vállalatok működésére. Tehát ha környezetbarát termékekre támad nagy igény, a cégeknek előbb-utóbb nem lesz más választása, mint kínálatot teremteni ezekből a termékekből és szolgáltatásokból. És ha Kínában a fiatalok 88%-ánál már mutatkozik ez az igény, akkor lehetséges, hogy az ázsiai ország “…kezében a kulcs, mellyel megnyitható az a tömeges igény az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó termékekre, mely szükséges ahhoz, hogy egy környezettudatos gazdaság jöhessen létre” – mondta Tom Delay, a Carbon Trust ügyvezető igazgatója. Delay szerint hogyha Kína elindítja a versenyt, akkor a többi vezető ország is kénytelen lesz csatlakozni, hogyha hosszútávon profitálni akar.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.