Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Szelektív hulladék / A jövő évtől az ukránoknak is szelektíven kell gyűjteniük a háztartási hulladékot
Tudj meg többet: Szelektív hulladék

A jövő évtől az ukránoknak is szelektíven kell gyűjteniük a háztartási hulladékot

A kijevi jogalkotók törvényben írták elő Ukrajna lakosainak, hogy a jövő év kezdetétől szelektíven gyűjtsék a háztartási hulladékot, viszont a részleteket, vagyis azt, hogy miként tudják majd ezt végrehajtani, még nem dolgozták ki – mutatott rá a TSZN ukrán hírtelevízió keddi riportjában.

Az ukrán városokban állítólag az európai gyakorlathoz igazodva szelektív hulladékgyűjtő konténereket helyeznének ki külön az üvegeknek, a műanyag- és a papírhulladékoknak. A TSZN rámutatott arra, hogy a több mint 40 millió ukrán lakos mindegyike átlag napi egy kilogramm szemetet “termel”.  Jelenleg Ukrajna területének egyhetedén gondot jelent a hulladék kezelése. Csak a hivatalos szemétlerakók területe 43 ezer négyzetkilométer, ami nagyjából Dánia területének felel meg, miközben a hulladék 40 százaléka újrahasznosítható anyagokból áll. Zöld aktivisták Kijevben a közelmúltban több szelektív hulladékgyűjtő konténert helyeztek ki az ukrán főváros nagyobb lakótelepein. Céljuk minden bizonnyal az, hogy felmérjék, mennyire környezettudatosak a kijeviek, miközben ez számukra semmilyen anyagi hasznot nem hoz, hiszen Ukrajnában jelenleg a szemétszállítás díja része a többféle kommunális szolgáltatásokért kért havi díjfizetésnek. Ez azt jelenti, hogy a egy körzet a helyileg meghatározott átalánydíjat fizeti ki a szemétkonténerek meghatározott időnkénti kiürítéséért, függetlenül attól, hogy azok mennyi szemetet tartalmaznak.

Ez a rendszer magától értetődően anyagilag nem ösztönöz senkit szelektív hulladékgyűjtésre. A háztartási hulladékok szelektálásában úttörő szerepet vállalt Lemberg (Lviv) városa, amely azóta küzd szemétproblémával, hogy tavaly június elején kigyulladt, majd oltás közben beomlott az ország legnagyobbjaként számon tartott hulladéklerakó a nyugat-ukrajnai város közelében. Az eset komoly sajtóvisszhangot kapott Ukrajnában és külföldön, hiszen a 26 hektáron elterülő hatalmas, néhol hatvan méter magas szeméthegyen történt csuszamlásban négyen életüket vesztették.

A szemétlerakó kiesése miatt a megyeszékhelynek azóta is komoly gondja, hogy hová vigye a több mint 730 ezres lakosú nagyvárosban termelt háztartási hulladékot, mert a környékbeli szemétlerakók ódzkodnak befogadni az onnan érkező szemetet. Lembergből származó háztartási hulladék időről időre megjelenik Ukrajna más területein mint illegálisan lerakott szemét: áprilisban Lembergből származó háztartási hulladékhalmokat fedeztek fel a nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetben, de találtak más nyugat-ukrajnai megyékben is lembergi szemetet, a hónap elején pedig már a Kijevtől északkeletre lévő Csernyihiv megyében is megállítottak a hatóságok egy 19 tonnányi lembergi szemetet szállító kamiont, amely az északkeleti Szumi megyébe tartott.

Ajánlott tartalom

Mérgező algavirágzás teheti tönkre az ivóvízünket?

Az elmúlt három évtizedben világszerte súlyosbodott az édesvízi nagy tavakat érintő nyári algavirágzás - állapították meg a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) munkatársai a témában készített eddigi leghosszabb távú, globális tanulmány keretében.