A jövő elektromos autói

Íme, hét olyan környezettudatos csodajárgány, mely nagy népszerűségnek örvendett 2012-es NY Auto Show kiállításon.

Nissan NV 200, „a jövő taxija”
Előzőleg már beszámoltunk az új New York-i taxiról, és nem véletlenül. Az NV 200 egy üzemanyag-takarékos 2.0L-es négyhengeres motorral működik, teteje átlátszó, a hagyományos ajtókkal ellentétben pedig tolóajtói vannak, melyekkel kevesebb az esélye az utcai baleseteknek. A New York City Taxi and Limousine Commission (TLC) ezt a modellt szavazta meg a város új luxustaxijának 2013 második felétől.

Transtition a Terrafugia Inc.-től
Nem is kétséges, hogy Carl és Anna Dietrich különleges tervezésű autója miért is szerepel ezen a listán. A Transtition ugyanis nemcsak az utakon, de a levegőben is tud közlekedni.
repülő autó

Fisker Atlantic
Dizájnos és környezetbarát? Jobb már nem is lehet. A Fisker plugin hibridautója 80,5 kilométert képes megtenni csak elektromos üzemmódban, és erős BMW motorjával még 402 kilométert közlekedhetünk vele. Ráadásul 45 ezer dolláros (kicsivel több, mint 10 millió forintos) árával kevesebbe is kerül, mint az előző modell, a Fisker Karma.
fisker

Infiniti LE
Ez a fantasztikus hibridautó 161 kilométer megtételére is képes egyetlen elektromos feltöltéssel. Ám nem ettől tűnik ki igazán ez a járgány, ugyanis az Infiniti LE lesz az első olyan hibridautó, melynek nem kell sem elektromos töltőállomás, sem konnektor, hiszen otthoni vezeték nélküli töltőrendszerrel rendelkezik.
Infiniti

Lincoln MKZ
A Lincoln végre piacra dobta az MKZ modell hibrid változatát, melyet egy új generációs 2.0L-es négyhengeres félelektromos motor működtet, és fogyasztása a városban 5,74 liter, illetve az autópályán 6,53 liter. Más Lincoln modellek is, habár ezek nem hibridek, jelentős fejlesztéseken mentek keresztül a költségtakarékosság terén.
MKZ

Mitsubishi i-MiEV Sport Air
Az i-MiEV Sport Air a Mistubishi előző modelljére, az iMiEV-re épít. Azonban a tervezők azt ígérik, hogy nemcsak kevesebb lesz a fogyasztása elődjénél, de ráadásul kevesebbe is fog kerülni az iMiEV 21.625 dolláros (vagyis közel 5 millió forintos) fogyasztói árához képest.
i-miev

DeLorean
Ugyan kinek ne kellene a Vissza a jövőbe filmből ismert futurista járgány? A DeLorean elektromos autó 161 kilométer megtételére képes egy töltéssel, és hat másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-km/órás sebességre. Ahogy az EV technológia tovább fejlődik, a cég bízik benne, hogy az autótest sok további különféle akkumulátorral is működni fog, hogy így példát állítson a régi alkatrészek újrafelhasználásának.
deloren

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.