A jeges-tengeri halászat betiltását követelik a tudósok

Összesen 67 ország több mint kétezer tudósa juttatta el nyílt levelét a Jeges-tenger mentén lévő országokhoz, az írásban a tengerben történő halászat betiltását követelik.

Ameddig nincsenek se kísérő intézkedések, se a halászatnak az ökoszisztémára kifejtett hatásairól szóló információk, addig moratóriumot kell elrendelni – követelik a kutatók abban a levélben, amelyet Montrealban, a Nemzetközi Sarki Év konferenciáján hozott nyilvánosságra a PEW környezetvédelmi szervezet. A levél az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Norvégia, Dánia és Oroszország kormányaihoz szól. A jégolvadás következtében az Északi-sarkvidéken lehetségessé vált a kereskedelmi halászat. Egyelőre viszont nincs elegendő információ a halállomány mennyiségét, struktúráját, mozgását és egészségét, valamint azt illetően, hogy milyen szerepet játszik az ökoszisztémában. A kutatók utaltak arra is, hogy a halak a régió több állata, például a bálnák, jegesmedvék, fókák számára az élet alapfeltételét jelentik.

A szakértők szerint a nemzetközi közösségnek “azonnal cselekednie kell”, hogy megvédje a Jeges-tengert, amíg még “rendelkezik olyan tudományos ismeretekkel és szabályokkal, amik képesek biztosítani a haltenyészet fenntartható fejlődését”. Az információk szerint az északi-sarki jégtakaró olvadásának következtében a Jeges-tenger negyven százaléka nyílt tengerré vált, így alkalmas az ipari halászatra. Számolni kell tehát azzal, hogy hamarosan megjelennek a területen a nagy halásznemzetek hajói.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.