A háztartásoknak is termel áramot a napelemes katamarán

A hajó évente tíz háztartás működéséhez szükséges áramot állít elő. A Bieli-tó közlekedésébe 17 évvel ezelőtt kapcsolódott be az első napelemes katamarán, amely a kizárólag napenergiával hajtott katamaránok között a legnagyobb volt.

A hajó az akkori Expo.02 kiállításra készült, most pedig felújították, amiből az Energie Service Biel nevű áramszolgáltató is profitált. A felújítás keretében az eddigi ólomakkumulátorokat lítiumion-akkumulátorokra cserélték le. A módosításoknak köszönhetően a katamarán már nem csupán a saját működéséhez szükséges áramot állítja elő, hanem tíz bieli háztartás éves áramszükségletét is biztosítja. A megmaradó energiát ugyanis az Energie Service Biel rendszerébe táplálják. Mindezt megerősítette Thomas Mühlethaler, a Bieli-tó Hajózási Társaság ügyvezetője is, írta a srf.ch. A katamarán rendszerében átlagosan évente 25 000 kilowattóra áram marad meg. Ez fedezi tíz háztartás éves áramszükségletét. Thomas Mühlethaler elmondta, hogy mindez nem tűnik soknak, de nem is akartak nagy naperőművet építeni. Szerinte az áramtermelés jövőjét a decentralizálás, például a lakóházakban vagy a gyárépületekben elhelyezett napelemes rendszerek jelentik. S a napelemes katamarán, mint önjáró erőmű, jól illeszkedik ebbe a koncepcióba.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.