A geotermikus hőtermelési koncesszió ötlete és előkészítésének módja ellen emelte fel a hangját mindhárom magyar geotermikus szervezet - mondta Kóbor Balázs, a Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter igazgatója pénteken az MTI-nek.

A geotermikus hőtermelési koncesszió ötletét ellenzik az érintettek

A geotermikus hőtermelési koncesszió ötlete és előkészítésének módja ellen emelte fel a hangját mindhárom magyar geotermikus szervezet – mondta Kóbor Balázs, a Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter igazgatója pénteken az MTI-nek.

Kóbor Balázs hangsúlyozta: a koncesszióval eladhatóvá válna a termálvízből nyert hőtermelés joga, így módosítás után a jelenlegi tulajdonos önkormányzatok, valamint a geotermikus kutakkal rendelkező termálfürdők sem lennének jogosultak az alattuk elhelyezkedő, megújuló energiaforrás felhasználására. Kiemelte: a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal ráadásul teljesen etikátlan eljárással, szinte titokban vitte az Országgyűlés elé a szakmai szervezetekkel nem egyeztetett javaslatot, amelynek elfogadásáról várhatóan hétfőn döntenek a képviselők.

A szervezet igazgatója szerint a hőtermeléssel ellentétben a geotermikus áramtermelés koncesszióba adása szakmai érvekkel is védhető, hiszen a termálvízből előállított villamosenergiához valóban nagyobb, megbízható cégekre van szükség, ugyanakkor a földgáznál olcsóbbnak és zöldebbnek számító geotermikus hőtermelést az önkormányzatok, illetve kisebb helyi cégek kezében kellene hagyni. Kóbor Balázs meglepőnek tartja továbbá, hogy a geotermikus hőtermelés ilyen irányú szabályozásának vágya évekig nem kínozta a jogalkotót, vagyis egészen addig amíg “szép számmal” be nem indultak a geotermikus beruházások, illetve amikorra a jogalkalmazók körében is viszonylagos egyetértés alakult ki az engedélyeztetési gyakorlatról – fűzik hozzá. A klaszter véleménye teljes mértékben tükrözi a Magyar Termálenergia Társaság es a Geotermikus Koordinációs és Innovációs Alapítvány álláspontját – fűzte hozzá a szakember.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.