Négy oroszlánt pusztítottak el a koppenhágai állatkertben, ahol februárban nemzetközi felháborodást keltve megöltek egy fiatal zsiráfot, majd nyilvánosan feldarabolták és oroszlánoknak adták.

A fiatal zsiráf után oroszlánokat öltek a koppenhágai állatkertben

Négy oroszlánt pusztítottak el a koppenhágai állatkertben, ahol februárban nemzetközi felháborodást keltve megöltek egy fiatal zsiráfot, majd nyilvánosan feldarabolták és oroszlánoknak adták.

Közleményben jelentették be, hogy hétfőn elaltattak két kiöregedett tenyészoroszlánt két tízhónapos kicsinyükkel együtt, hogy helyet csináljanak az oroszlánok új nemzedékének. Szerintük az állatkert azért kényszerült a ragadozók megölésére, mert nem tudta hol elhelyezni őket. A kicsinyeknek azért kellett elpusztulniuk, mert még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy egyedül elboldoguljanak az életben. Az állatkert szerint az új felnőtt hím, ami a következő napokban csatlakozik a 2012-ben született, mára ivaréretté vált két nőstényhez, az első adandó alkalommal megölte volna a szülő nélkül maradt kölyköket.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a koppenhágai állatkert világszerte elismert tenyészközpontja az oroszlánoknak és büszkék arra, hogy az egyik állattal egy teljesen új vérvonalat sikerült létrehozniuk.

A botrányosra sikeredett zsiráfmészárlásból okulva az állatkert az oroszlánokat a nyilvánosság kizárásával pusztította el.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.