A globális felmelegedés veszélyezteti a tibeti autonóm területet a nyugat-kínai Csinghaj (Quinghai) tartománnyal összekötő vasútvonal stabilitását - számolt be szerdán a kínai sajtó.

A felmelegedés veszélyezteti a Tibetbe közlekedő vasútvonalat

A globális felmelegedés veszélyezteti a tibeti autonóm területet a nyugat-kínai Csinghaj (Quinghai) tartománnyal összekötő vasútvonal stabilitását – számolt be szerdán a kínai sajtó.

  Szakértők szerint a vasútvonal, amelybe a kínai kormány 143 millió dollárt (30,4 milliárd forintot) fektetett be, négy évtizeden belül veszélybe kerülhet. A világ legmagasabban haladó vasútját, a négyezer méteren futó Mennyei vonatot környezetvédő csoportok is bírálták; ők attól tartanak, a Tibetbe érkező utasok tömege tönkreteheti a terület már amúgy is törékeny környezeti egyensúlyát. 

A magaslati, ritka levegőjű környezetben a mozdonyok veszítenek teljesítményükből, ezért a szintkülönbség leküzdéséhez három dízelmozdonynak kell vontatnia a vagonokat. A kocsikba folyamatosan oxigént pumpálnak, a fedélzeten pedig lélegeztető berendezéseket is elhelyeztek, mivel az utasokat is felkészületlenül érhetik a magaslati viszonyok. 

A szakértők hangsúlyozzák, hogy a Tibeti-fennsík a világ egyik legérzékenyebb területe, és a hőmérséklet emelkedése egy évezredekkel ezelőttihez hasonló jelenséget okozhat: akkor két eljegesedés közötti időszakban a napsugárzás hatására a Föld felmelegedett, amitől felerősödött a monszuntevékenység.

A kínai meteorológiai intézet szerint Tibetben a levegő hőmérséklete és higanytartalma nagyobb mértékben emelkedik mint az országos átlag, így a globális felmelegedés hosszú távon megzavarhatja a vasút működését. Kína ezen fenyegetések hatására ígéretet tett arra, hogy a következő két évtized során 2190 millió dollárt (466,6 milliárd forintot) fordít az autonóm terület környezetének megóvására.

Ajánlott tartalom

Klímaaktivisták varsói hidakat próbáltak lezárni

Két hidat próbáltak lezárni Varsóban az Utolsó Nemzedék nemzetközi radikális klímaaktivista csoport tagjai hétfőn, a rendőrség megakadályozta az akciót - közölte a lengyel média.