A dunaföldvári bioetanol gyár 202 millió liter bioetanolt gyártott működése első évében

A Pannonia Ethanol Zrt. 505 ezer tonna kukoricát dolgozott fel, amelyből 202 millió liter bioetanolt és 145 ezer tonna takarmányt gyártott működése első évében – mondta Ring Zoltán, a dunaföldvári gyár vezérigazgatója az MTI-nek.

A dunaföldvári üzem Magyarország legnagyobb kapacitású gyára, de belföldön nem értékesít bioetanolt. Terméküknek Németországban, Hollandiában, Litvániában, Romániában és több nyugat-európai országban találtak piacot. Más gyártmányukat, a DDGS takarmányt, Magyarországon is árusítják, de ezzel is a világ több országában vannak jelen – Izraeltől Írországig. “Célunk, hogy stabilan 50 százalék felett legyen a hazai értékesítés” – hangsúlyozta a vezérigazgató. Ring Zoltán pontos számokat nem közölt a gazdálkodásukról, mert a mérlegbeszámolójuk még nem készült el, mindössze annyit mondott “az már biztos, hogy a tulajdonosi elvárásoknak megfelelt működése első évében a gyár”.

Szavai szerint nehézséget okozott számukra, hogy a kukoricaárak tartósan a vártnál magasabban alakultak. Elmondta, hogy a gyár három évig tartó építése átlagosan 2-300 embernek adott munkát, most a dolgozói létszám száz főben stabilizálódott. A Pannonia Ethanolnak mára 710 partnere van, köztük 215 termelő, 35 kereskedő. A Pannonia Ethanol Zrt. az ír Mark Turley és a bioetanol gyárak építésében érdekelt amerikai Ron Fagen családi vállalkozásainak tulajdonában van. Az üzem alapkövét 2010 augusztusában tették le, a beruházás költsége 214 millió dollár volt. Az üzem 2012 áprilisában kezdte meg a gyártást, az ünnepélyes átadását 2012. május 25-én tartották.

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.