Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Szelektív hulladék / A Coca-Cola környezetkímélőbb palackot használ majd
Tudj meg többet: Szelektív hulladék

A Coca-Cola környezetkímélőbb palackot használ majd

A Coca-Cola Magyarország 20 százalékkal csökkenti a műanyag palackjai súlyát és 40 százalékra növeli azok újrahasznosított alapanyagtartalmát 2020-ra – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az üdítőitalgyártó a hamarosan befejeződő programjában 500 millió forintot költ innovatív, környezetkímélő csomagolási technológiák bevezetésére. Ennek részeként, többek között, az idén 10 százalékkal csökken a NaturAqua ásványvizek, illetve az év második felétől pedig 13 százalékkal a 0,5 literes üdítőitalos palackok súlya. Az intézkedések hatására összességében 4 százalékkal csökken a cég által felhasznált műanyag mennyisége. A cég fenntarthatósági stratégiája szerint 2020-ig összességében legalább 20 százalékkal csökken majd a palackok átlagsúlya 2010-hez képest. A vállalat ezen felül a palackjai gyártásához felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is szeretné megduplázni, a tervek szerint 2020-ra 40 százalékra nő a jelenlegi 20 százalékos arány – közölte a Coca-Cola Magyarország.

 

Képünk illusztráció.

Ajánlott tartalom

Kevesebb rántott hússal küzdhetnénk a klímaváltozás ellen

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re