A chilei földrengés megrövidítette a napokat a Földön

A Chilét megrázó hatalmas erejű szombati föld- és tengerrengés a NASA tudósai szerint kibillentette a Föld tengelyét, ezzel megrövidítette a napokat.

A változás ugyan jelentéktelen mértékű, ám állandó. Ezután minden nap 1,26 mikroszekundummal lesz rövidebb az előzetes számítások szerint. Egy mikroszekundum a másodperc egymilliomod része.
A rengés hatalmas mennyiségű követ mozgatott meg, ezért változtatta meg a földkéreg tömegeloszlását. Ennek hatására a Föld forgásideje is módosult. Ez az idő pedig meghatározza a napok hosszát.
“Minden világméretű esemény, amely hat a közettömeg mozgására, befolyásolja a Föld forgását” – mondta Benjamin Fong Chao, a NASA Goddard Űrkutatási Intézetének (GISS) munkatársa még 2005-ben, az Indonéziát megrázó 8,7-es erősségű földrengést követően.

A szakemberek a jelenséget a korcsolyázó példájával szemléltetik. Amikor a korcsolyázó leengedi a karjait, akkor mozgása gyorsul, mivel a mozdulat megváltoztatja a tömegeloszlását, és ezért a korcsolya forgási sebességét is.
Richard Gross, a NASA Jet Propulsion laboratóriumának geofizikusa számítógépen modellezte a mostani dél-amerikai rengést, hogy tanulmányozza a Földre kifejtett hatását. A modell szerint a mozgás a Föld tengelyének 8 cm-es kitérését okozta. Ez a tengely az egyensúlyi közepe bolygónk tömegének. A tengely kitérése pedig a napok rövidülését okozta.
A jelenség nem ismeretlen a tudomány előtt: a 2004-es, később pusztító szökőárt okozó 9,1-es erősségű tengerrengés is 6,8 mikroszekundummal rövidítette meg a napokat.
A napok hossza azonban növekedhet is: például a kínai Három-szoros gát elárasztásával a tározóba 40 köbkilométer víz kerülhet. Ekkor a bolygó tömegeloszlása úgy változik, hogy a napok 0,06 mikroszekundummal meghosszabbodnak.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.