A Chevrolet Volt-al eddig 19 millió liter benzint spóroltak

A General Motors, a Chevrolet márkájú autók gyártója nemrég közétette a Volt elektromos modelljének használati adatait. Ezzel általában pontosabb képet kaphatunk egy járműről, mint az ellenőrzött körülmények között végzett tesztek alapján.

A legutóbbi mérföldkövet akkor érték el, amikor a Chevrolet Volt tulajdonosai összesen 100 millió mérföldet (161 millió kilométer) vezettek le. Ez azért is volt fontos szám, mert ennek a távolságnak a kétharmadát úgy tették meg, hogy egyedül a hibridautó elektromos motorját használták. Ez még 2012 júliusában történt, azóta elérték a 100 millió tisztán elektromosan megtett mérföldet is.  A közölt adatokból kiderül, hogy a Chevy Volt tulajdonosai a vezetési idő több mint 65 százalékát tisztán elektromos üzemmódban töltik, és ezzel összesen 19 millió liter benzint spórolnak. A gyártó szerint így évente fejenként 1370 dollárral (300 ezer forint) kevesebbet költöttek a benzinkutaknál. Azt érdemes azonban megemlíteni, hogy a Chevrolet Volt vételi ára magasabb, mint a kategóriájában található, hagyományos motorral rendelkező autóké.

-

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.

Nincs hozzászólás

  1. peti19870621

    S ha ugyanezt az autót vízzel hajtjuk meg benzin helyet. akkor még olcsóbb. Víz lebontva napelemből s forgómozgás energiájából durranógázzá = jobb hatás fokú mint a benzin +vízgőz távozik a robbanómotorból.

  2. kár hogy alapvető dolgokkal nem vagy tisztában. ha a napenergia olcsó lenne, ki használna olajat mégis?