650 km-es hatótávú Tesla érkezhet hamarosan

Új modell bemutatására nem számíthatunk az idén, de abban szinte biztosak vagyunk, hogy a Tesla hamarosan növeli majd a hatótávbeli előnyét a többi gyártóval szemben.

A villanyautós cég a tavalyi év végén már elkezdte rebesgetni, hogy az idei évben akkumulátorokkal kapcsolatos előrelépésekre is számíthatunk, Elon Musk pedig a negyedéves pénzügyi jelentés után elárulta, hogy hamarosan ismét növekszik majd a Model S hatótávja, írta a teslasok.hu. A gyártó főnökének elmondása szerint nem kell már sokat várnunk, hogy bemutassák az akár 400 mérföldes, azaz pontosan átszámolva 644 kilométeres hatótávú Model S-t. Musk ennek kapcsán arról is beszélt, hogy a Model S és X többre képes, mint amit az Egyesült Államokban hirdetnek, csak egyelőre nem jutottak el addig, hogy újra levizsgázzanak az autók a helyi környezetvédelmi hatóságnál. Szerinte az elektromos szedán esetében nem az ott közölt 373 mérföld, vagyis 600 kilométer a reális, hanem inkább az Európában feltüntetett 611 kilométer. A közel 650 kilométeres hatótávú modellről a cég vezére továbbá elmondta, hogy nem feltétlen lesz szükség leváltani az 18650-es cellákat a Model 3-ban felhasznált 2170-esekre, hiszen az eddigi fejlesztések alapján az előbbi kémiai összetételének fejlesztésével is képesek feljebb pumpálni a teljesítményt. Azt, hogy pontosan mikorra várhatjuk az akkumulátorokkal kapcsolatos frissítést, nem árulták el, de Musk szerint nagyon gyorsan haladnak afelé, hogy elkészüljön az ismét megemelt hatótávú modell. A hárommotoros Plaid hajtáslánccal szerelt változat csak az év második felében érkezik majd, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy ezzel egy időben érkezik-e az új akkumulátor.

Ajánlott tartalom

EM: háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek

Közel 2500 vállalkozás több mint 3000 gépkocsi megvásárlásához igényelt állami hozzájárulást a közlekedés zöldítését szolgáló programban - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.