5700 pályázat érkezett napkollektorra

Csaknem 5.700 pályázat érkezett be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) napkollektorok telepítését támogató kiírására, ebből eddig több mint 2.300-at bíráltak el kedvezően, a fennmaradók értékelése folyamatban van.

Az NFM a május 15-i meghosszabbított határidő lejártával lezárta a konstrukciót. A rendelkezésre álló keret 2,97 milliárd forint. A beérkezett, összesített igények lefedik a keretet – tájékoztatott a minisztérium. A nemzetközi szén-dioxid kvóta értékesítésének bevételeiből finanszírozott kiírás megújuló energiafelhasználást ösztönző energetikai korszerűsítésekre kínált lehetőséget. A közlemény szerint a szaktárca által kezdeményezett konstrukció elősegíti a nyertes háztartások energiafogyasztásának és rezsiköltségeinek csökkentését. A program megrendelésekhez juttatja az ágazat hazai kisvállalkozóit, a pályázati támogatással megvalósuló fejlesztések pedig hozzájárulnak a klímavédelem területén vállalt magyar kötelezettségek teljesítéséhez.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.