hirdetes
Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / 500 milliárd forintos zöldenergiás pályázatok jönnek
Tudj meg többet: Napenergia

500 milliárd forintos zöldenergiás pályázatok jönnek

Magyarország teljesítheti az EU-nak tett vállalását, elérhető a megújuló energiák részarányának növelése 14,65 százalékig. Ehhez hozzájárulnak az idén induló uniós fejlesztési programok.

Év végéig várhatóan több mint 500 milliárd forint értékben írnak ki megújuló energiákkal kapcsolatos fejlesztéseket is támogató konstrukciókat. A különböző programokon állami, önkormányzati, vállalkozói zöld fejlesztésekhez lehet támogatásokat nyerni – jelentette ki lapunknak a fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár.

Szabó Zsolt elmondta, hogy többek között önkormányzatokkal együttműködve, 40-45 százalékos támogatási intenzitással körülbelül száz, 0,5 megawattos napelempark létrehozását tervezik az ország egész területén. Ezek a naperőművek részben kormányzati épületeken elhelyezve, a központi rendszerre termelnek majd.

– A kora ősszel megjelenő pályázati csomag összértéke nagyságrendileg 200 milliárd forint, amelynek részei lesznek olyan épületenergetikai pályázatok, amelyeknek van naperőműves vonatkozása, de lesznek tisztán napelemes tenderek is. A programban emellett a geotermikus energia hasznosítását is támogatjuk – mutatott rá a politikus. Szabó Zsolt elmondta, az önkormányzatoknak a Terület- és településfejlesztési operatív programban vannak ugyanilyen pályázati lehetőségeik csaknem 100 milliárd forint értékben. Ezeket tavasszal már kiírták.

– Szintén ősszel indulnak napelemes támogatási lehetőségeket is tartalmazó pályázatok gazdasági társaságoknak, és a lakosság is igényelhet visszatérítendő forrást, együttesen több mint 200 milliárd forintos keretösszeggel. A vállalkozások akkor pályázhatnak ilyen támogatásra, ha a villamos áramot nem töltik fel a központi rendszerre és nem értékesítik, hanem maguk hasznosítják.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az előző európai uniós ciklusban még mindössze 50 milliárd forint értékben írtak ki napelemes pályázatokat vagy olyan épületenergetikai tendereket, amelyeknek volt naperőműves része. A rendszer most úgy működik, hogy 50 kilowattos teljesítményű napelem alatt szaldós elszámolás él. Vagyis a napenergia segítségével megtermelt áramot betáplálják a központi hálózatba, majd onnan egy az egyben ki lehet venni, és csak a különbözetet kell kifizetni.

– Ötven kilowatt fölött kötelező áramátvételi rendszer (kát) él. Ebben a megújuló energiákkal megtermelt villamos áramot nem az erőműveknél megszokott tarifán veszik át, hanem kilowattóránként nettó 31,77 forint támogatást adnak hozzá. Ha a naperőmű támogatással épül ki, akkor a külön támogatás annak erejéig nem jár – fejtette ki Szabó Zsolt. A politikus kiemelte, hogy a kát helyett jön az új, megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia-termelési támogatási rendszer (metár), melynek lényege, hogy a megújuló energiák termelését egy meghatározott, támogatott és kiszámítható időre garantált módon támogatják.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Mennyibe kerül a napelem a tetőmre?

A címben is megjelölt mondat az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a lakosság és a vállalkozások részéről, melyre ebben a cikkben igyekszünk megadni a választ.