4,4 és 2,2 –másodpercek és literek

Amelyik autó 4,4 másodperc alatt gyorsul százra, az rengeteget fogyaszt. Amelyik 2,2 litert fogyaszt, az gyenge, mint a harmat. Vagy mégsem?

Újabb ígéretes tanulmányautót alkotott az Audi: a sikeres e-tron sorozat legújabb tagja egy kétüléses kabrió, ami már első pillantásra is vonzó darab, és dizájn-elemeiből már látni engedik a márka későbbi modelljeinek formavilágát. Ám nem ez a Spyder tanulmány legnagyobb szenzációja, hanem az ígéretes meghajtás, aminek révén a formás kabrió 4,4 másodperc alatt katapultál százas tempóra, fogyasztása azonban mindössze 2,2 liter száz kilométeren.
A különleges hajtáslánc két részből áll: a hátsó kerekeket egy 300 lóerős, V6-os twin-turbo dízelmotor hajtja, az elsőket pedig egy-egy villanymotor, amelyek együttes teljesítménye 64 kW. A villanymotorok fontos szerephez jutnak a gyorsítás során, hiszen már egészen alacsony fordulatszámon is képesek leadni legnagyobb nyomatékukat, ez pedig kulcsfontosságú, amikor egy autó álló helyből lő ki.

Ám az elektromos hajtás nemcsak ilyenkor hasznos, hanem menet közben is. Ha a Spydert mindkét erőforrása egyszerre mozgatja, az azt jelenti, hogy az autó négykerékhajtással halad, ez pedig érezhetően növeli a stabilitást a kanyargós utakon – márpedig az efféle roadsterek vezetése éppen az ilyen útszakaszokon a legélvezetesebb dolog. Az Audi azzal is fokozza a vezetési élményt, hogy a hajtást nemcsak az első és hátsó tengelyek közt osztotta meg, hanem – a pillanatnyi útviszonyoktól és kanyarsebességtől függően – a bal és a jobb oldali kerekek közt is. Ha ez így túlságosan szárazon hangzott, akkor megfogalmazhatjuk másképp is: a Spyder úgy gyorsul és úgy kanyarodik, mint egy vérbeli verseny-gokart.

A hétköznapi közlekedés azonban nem kizárólag örömautózásból áll, sokkal inkább rövid útszakaszokból a munkahelyre, a boltba vagy éppen a gyerekért az iskolába. Ilyenkor nem az adrenalinszint emelése fontos, hanem a kis fogyasztás és az alacsony károsanyag-kibocsátás. Éppen ezért a Spyder tisztán elektromos hajtással is használható; az akkumulátorok segítségével 50 kilométert tehet meg az autó, s ilyenkor 60 km/óra a csúcssebessége, ami általában elég is a normál közlekedéshez. Ha pedig mégsem, akkor a gázpedál egyetlen mozdulatára felmordul a hathengeres blokk, és a gyorsulásnak csak az elektronika vet véget, amikor 250 km/óránál megálljt parancsol a száguldásnak.

Az Audi biztató képet vázolt fel a Spyder megalkotásával. Megmutatta, hogy igenis létezhet olyan autó, aminek CO2-emissziója mindössze 59 g/km, alig fogyaszt többet két liter gázolajnál, egyetlen tankolással majdnem ezer kilométert megtesz – s mindeközben igazi, kompromisszumoktól mentes örömautó marad.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.