40 éves a Hortobágyi Nemzeti Park

Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1850/1972. számú közleményével létrejött hazánk első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park, illetve a védett terület természetvédelmi kezelésére létrehozott Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, mely szervezet 1973. január 1-jén hivatalosan is megkezdte működését.

Az idén 40 éves nemzeti park közel 82 ezer hektárnyi területével hazánk legnagyobb kiterjedésű védett területe, írja a greenfo.hu. Az igazgatóság működési területe az Alföld három megyéjét fedi le (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), a nemzeti park mellett igazgatóságunk felügyeli 4 tájvédelmi körzet, 20 természetvédelmi terület és 130 Natura2000 terület természeti és kulturális értékeit, gondoskodik természetvédelmi kezelésükről, az itt élő állat- és növényvilág oltalmáról, egyben szerepet vállal az iskolai környezeti nevelésben, a felnövekvő ifjúság szemléletformálásában, környezettudatos életvitelének kialakításában. A Hortobágyi Nemzeti Park 1999. óta a Világörökség része, 2011-ben pedig a területén jelölték ki hazánk második, Európa harmadik Csillagoségbolt Parkját. A védett terület és a hazai természetvédelemben a kezdetektől a mai napig élen járó intézmény 40 éves fennállását, sok-sok érdekes és tartalmas programmal ünnepelik 2013-ban – részletek a park honlapján.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.