Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / 30 évig tarthat a nigériai olajszennyezés megtisztítása

30 évig tarthat a nigériai olajszennyezés megtisztítása

A nigériai Ogoniland a világ egyik legszennyezettebb területe, ahol minden ragad az olajtól. Itt ötven éve nyerik a mélyből az olajat, ám annak szabályozása és kezelése valószínűleg hanyag volt, így a terület szó szerint haldoklik a szennyezéstől.

A természetes növénytakaró ugyanúgy ragacsos, mint a vizek és az ott élő emberek kénytelenek nap, mint nap ebben a rettenetes szennyezésben élni írja a greenfo.hu. A terület megtisztításáról már régóta folynak tárgyalások az ENSZ és Nigéria, valamint a szennyezéseket okozó olajtársaságok között és most úgy tűnik, hogy pecsét kerülhet a dokumentumokra. Két szennyezésért a Shell óriásvállalat vállalta a felelősséget. Az első öt évben körülbelül ezer négyzetkilométernyi földet és vizet fognak megtisztítani. A 30 évesre tervezett program első része máris egy milliárd dollárt emészt fel, sokkal többet, mint amennyit az elmúlt harminc évben fordítottak a terület kárelhárítására. A jelenlegi helyzet azonban tarthatatlan, mivel több ezer ember fogyasztja úgy a vizet, hogy annak káros anyag tartalma 900-szorosa a megengedettnek. Azok a területek is szörnyű állapotban vannak, ahol láthatóan nem ragacsosak a fák, a mélyben az olajszennyezés rendkívüli.

 
Manapság 10 hordó olajból egy biztosan Afrikából érkezik és minden valószínűség szerint az olaj komoly szerepet játszik majd a fekete kontinens jövőjében. São Tomé, Ghána, Uganda, Sierra Leone és Etiópia is beléphet az olajtermelő országok közé, ám mindegyiknek tudniuk kell, hogy ha rosszul csinálják és rosszul szabályozzák a fúrásokat és kitermeléseket végző vállalatok munkáit, akkor hasonló sorsra jutnak, mint a nigériai Ogoniland. Az ENSZ szakemberei szerint a Niger folyó deltájában található két nagykiterjedésű olajaszennyezett terület megtisztítása példa lehet a többi afrikai ország számára. Helyenként nyolc centiméter vastag olajhártya úszik a folyón.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. Az óraátállítás miatt változik egyes tömegközlekedési járatok menetrendje.