Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / 250 millió eurót költöttek brüsszeli lobbizásra az olajcégek

250 millió eurót költöttek brüsszeli lobbizásra az olajcégek

Az öt legnagyobb olaj- és gázipari vállalat, illetve az őket képviselő szervezetek több mint 250 millió eurót (azaz nagyjából 82 milliárd forintot) költöttek az európai uniós döntéshozatal befolyásolására 2010 óta – ismertetett egy friss jelentést csütörtökön az EUObserver brüsszeli hírportál.

A civil szervezetek által összeállított dokumentumban arról számoltak be, hogy a British Petrol, a Chevron, az ExxonMobil, a Shell és a Total képviselői legalább 327 magas szintű találkozón vettek részt az Európai Bizottság munkatársaival a jelenlegi, Jean-Claude Juncker elnök vezette testület mandátumának 2014-es kezdete óta. Mint írták, a csak a tavalyi évben összesen 74 milliárd euró nyereséget elkönyvelő öt vállalatnak és az őket képviselő cégeknek mintegy kétszáz embere dolgozik a brüsszeli döntéshozatal befolyásolásán. A lobbitevékenységre fordított összegek tetőpontja 2014-ban volt, amikor az EU megállapodott a 2030-as éghajlatvédelmi célkitűzéseiről – mutattak rá. Az érintett cégek aláhúzták: nem történt törvénytelenség, nincs szó összeférhetetlenségről. A Shell például határozottan elutasította a jelentés állításait, hangsúlyozva, hogy teljes mértékben támogatják a párizsi klímaegyezményt. Az Európai Bizottság egyik szóvivője hasznosnak nevezte, ha politikusok és különböző tisztségviselők időnként külső szereplőkkel is találkoznak, és kiemelte, hogy számos egyeztetésnek a megújuló energiaforrások és a gazdaság szén-dioxid-semlegessé tétele volt a fő témája. “Ez része a fosszilistüzelőanyag-ipar azon tevékenységének, amely az elengedhetetlen klímavédelmi fellépés halasztását, gyengítését és megtorpedózását célozza” – közölte Pascoe Sabido, a Corporate Europe Observatory nevű NGO kutatója. “Hallgatnunk kell az utcáinkon tüntető fiatalok millióira, és fel kell hagynunk a fosszilis üzemanyagok használatával” – szögezte le Myriam Douo, a Friends of the Earth Europe szervezet részéről.

Ajánlott tartalom

Káros városi legenda: bedunsztolt falak

Az építkezéssel és felújítással kapcsolatos egyik legkárosabb városi legenda szerint a falaknak lélegezniük kell ahhoz, hogy a lakásban egészséges belső klíma alakuljon ki, és ha nem megfelelő anyaggal történik a hőszigetelés, a lakótér „befullad”, „dunsztolódik”.